Szexuális erőszak: imanapot vezetnek be az áldozatokért

A dátumról a katolikus egyházfő fog dönteni.

MTI
2016. 09. 12. 15:07
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A pápa két olasz nővel találkozott. Egyikük gyermekkorában, a másik szerzetesnővé való felszentelése után szenvedett el szexuális erőszakot egyaránt egy-egy pap részéről. A nők átadták a pápának az általuk írt könyvet – számolt be Hans Zollner atya, a kiskorúak védelmének bizottsága tagja a Vatikáni Rádiónak hétfőn.

A tizenhat fős, egyházi és laikus tagokból álló bizottság a Vatikán honlapján hétfőn megjelent közleményében összegezte az utóbbi egy héten tartott plenáris ülésén született döntéseket. Bejelentették, hogy a bizottságnak hamarosan saját internetes honlapja lesz, amelyen a kiskorúak, fiatalkorúak és a felnőttek védelmében kidolgozott irányelveket közlik. A közlemény kulcsfontosságúnak nevezte az oktatást, vagyis a vatikáni és a helyi egyházmegyék szintjén is végzett felkészítési programokat a szexuális visszaélések megelőzésére és kezelésére. Ezen belül is hangsúlyozta a püspökök erre való felkészítését.

A bizottság nemzetközi imanap bevezetését javasolta, amelynek dátumáról Ferenc pápa dönt. A közlemény megfogalmazása szerint az imanap segíthet a szexuális visszaélések áldozatainak és a visszaélésektől megrendült hívők közösségének „gyógyulásában”, másrészt „tudatosítja” az egyház lelkiismeretét is.

A Ferenc pápa által felállított és munkáját 2014 tavaszától végző bizottságot Sean Patrick O’Malley amerikai bíboros vezeti. A bizottság tagja volt a brit Peter Saunders egykori áldozat, aki idén februárban kilépett a testületből, arra hivatkozva, hogy a Vatikán keveset tett a visszaélésekkel szemben. A bizottság ezt követően közleményben hangsúlyozta, hogy a katolikus egyház tagjainak erkölcsi kötelessége a tudomásukra jutott szexuális visszaélések jelentése a civil hatóságoknak.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.