Törökország 900 kilométeres betonfalat épít Szíriával közös határán

A 911 kilométer hosszú építmény tetején pengés drót húzódik majd végig.

MTI
2016. 09. 28. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A beszámoló szerint az építményt 3 méter magas, 2 méter vastag, valamint egyenként 7 tonna tömegű, mozgatható tömbökből állítják fel, a tetején pengés drót húzódik végig, a hosszát pedig csak a kínai nagy fal, illetve az Egyesült Államok és Mexikó közötti műszaki határzár múlja felül.

A Török Állami Lakásfejlesztési Hivatal (TOKI) elnöke, Mehmet Ergün Turan úgy nyilatkozott: 5 hónap alatt az egész szakaszon elkészülnek. Emlékeztetett, hogy a délkelet-törökországi Hatay és Sanliurfa tartományban korábban felépített csaknem 200 kilométeres határzár hatékonyan akadályozza meg az illegális határátlépéseket. Elmondta: a hátralévő 700 kilométeren mintegy 500 ember már több mint két hete dolgozik. A fal mögött a járőrök számára utat is építenek. A munkálatok legnehezebb részét az aknamezők jelentik.

Turan közölte, hogy a beruházás költsége nagyjából 2 milliárd török líra (mintegy 200 milliárd forint). Hozzátette: ha majd nem lesz szükség a falra, 2 hónap alatt eltávolítható.

Törökország biztonságát az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet mind belső, mind külső támadásokkal évek óta fenyegeti. Az IÁ dzsihadistái több öngyilkos merényletet hajtottak végre Törökország nagyvárosaiban, de szíriai területről kilőtt aknagránátokkal is gyakran veszélyeztetik a határ mentén élőket.

Ankara augusztus 24-én hadműveletet indított Észak-Szíriában, hogy megtisztítsa a határ menti sávot a terrorszervezetektől, köztük az IÁ-tól, amely körülbelül 95 kilométert tartott ellenőrzése alatt közvetlenül a török határon. Ugyan a katonai beavatkozás szeptember elejére ezt a gondot teljesen megszüntette, de a visszafoglalt sáv mélységében nem haladja meg a 15 kilométert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.