Vegyi fegyverekkel ölt gyerekeket a szudáni kormány

Az Amnesty International megrázó jelentése szerint gyerekekre is dobtak vegyi anyagot.

MNO
2016. 09. 29. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egy másik harmincas nő éppen otthon volt a gyerekeivel a falujában Burróban, amikor a támadás bekövetkezett. Az Amnesty Internationalnek azt mesélte, több bombát látott, amelyek először fekete, majd kék füstöt bocsátottak ki.

„Több bomba hullott a falura meg a környező dombokra... A legtöbb gyerekem beteg lett a füsttől... A bombázáskor lettek betegek... Hánytak, és hasmenésük volt... Rengeteget köhögtek... A bőrük színe is megváltozott, mintha leégtek volna.”

Sok áldozat azt mondta, hogy nem kaptak gyógyszert, és csak só, lime és helyi gyógynövények keverékével kezelték őket.

Egy férfi megpróbált segíteni a falujában és a környéken élő a vegyi anyagoktól megsérült embereknek. Elmondása szerint 2003 óta segít Jebel Marrában a konfliktus áldozatainak, de ilyet még soha nem látott.

A támadást követő egy hónapon belül tizenkilencen haltak meg az általa segítettek közül, köztük gyerekek. Haláluk előtt mindegyikük bőre elváltozott. Nagyjából felük sebei zöldre változtak, a többiek bőre leesett, és gennyedző hólyagok jelentek meg a helyükön.

A vegyi fegyvereket tartalmazó bombákat repülőkről és rakétákról juttatták célba. A túlélők nagy része elmondta, hogy a bomba vagy rakéta robbanása után füst borított el mindent, amelynek színe 5-20 perc alatt megváltozott. A legtöbbjük szerint először sötét volt, majd egyre világosabb lett a füst. Mindegyikük szerint a füstnek mérgező szaga volt.

Az Amnesty International kikérte két független vegyifegyver-szakértő véleményét. A bizonyítékok alapján mindketten arra jutottak, hogy az áldozatok hólyaghúzó harci vegyületekkel érintkeztek: mustárgázzal vagy lewisittel (szerves arzénvegyület, specifikusabban egy arzin származék. Az Egyesült Államokban és Japánban gyártották tüdő irritatív, hólyaghúzó hatású vegyi fegyverként.)

„A mostani vegyifegyver-támadásokra utaló bizonyítékok nemcsak az újabb mélypontot jelentik a szudáni kormány dárfúri civilek emberi jogai ellen elkövetett gaztetteinek sorában, de a nemzetközi közösség teljes semmibevételét is jelentik” – mondta Tirana Hassan.

„Vegyi fegyvereket bevetni háborús bűncselekmény. Az általunk gyűjtött bizonyítékok hitelesek, és jól jellemzik a rezsimet, amely szándékosan támadja a saját civiljeit Dárfúrban, anélkül hogy egy kicsit is tartana a nemzetközi szankcióktól.”

A vegyifegyver-támadásokra egy átfogó katonai offenzíva keretében került sor, amelyet januárban indított a szudáni kormány Jebel Marra térségében a Szudáni Felszabadítási Hadsereg/Abdul Wahid (SLA/AW) ellen, amelyet katonai konvojok és civilek elleni támadásokkal gyanúsítanak.

A műholdképek alapján az Amnesty International meg tudja erősíteni, hogy 171 falut romboltak le vagy szenvedett károkat az elmúlt nyolc hónap alatt. Az esetek túlnyomó többségében nem voltak ellenséges fegyveres csoportok a támadások helyszínein.

„Felperzselt földek, tömeges nemi erőszak, gyilkosságok és bombázások – ezeket a háborús bűncselekményeket követték el 2004-ben Dárfúrban, amikor a világ ráébredt, mi is történik. A régió ebben a katasztrofális helyzetben ragadt 13 éve, a helyzet csak annyit változott, hogy most már senki sem figyel oda” – mondta Tirana Hassan.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.