Újabb fronttal bővül a hetek óta feszült német–török kapcsolat. Most a török diplomácia próbál összpontosított támadást indítani Németországban az Ankara által hazaárulónak titulált, és az elbukott puccskísérlet kitervelésével vádolt Fethullah Gülen Egyesült Államokban élő hitszónok, valamint a mozgalmához köthető németországi oktatási intézmények ellen. A kezdeményezés nemcsak a német tartományi vezetés szintjén váltott ki felháborodást, hanem félelmet keltett a pedagógusok, a diákok és nem utolsósorban a török származású szülők között is. Németországban a Gülen-mozgalom ötven magántanintézetet tart fenn.
Az első lépésre Baden-Württembergben került sor, Stuttgartban működik ugyanis a jó hírű, Bil nevű magángimnázium, amely elsősorban a második és harmadik generációs török bevándorlók feltörekvő gyerekeivel foglalkozik a tartomány oktatási szabályainak megfelelően. A török diplomácia el akarta érni, hogy a tartományi kormány ellenőrizze az iskola működését, amit Winfried Kretschmann, Baden-Württemberg zöldpárti miniszterelnöke, valamint a tartomány integrációs megbízottja elutasított. Ezzel azonban nem tudták elejét venni annak, hogy a megijedt szülők egy része kivegye a gyerekeit az iskolából.
Emellett a szép számú török kisebbségű Kölnben működő török főkonzulátus vezetőjének helyettese, Hikmet Armagan felszólította Mülheim városrész polgármesterét a helyi, gülenista Dialog nevű gimnázium ellenőrzésére. Amikor a diplomata szemben találta magát a sikeres integrált iskola érdekeit védő német szociáldemokrata politikus ellenállásával – a helyi sajtó értesülése szerint –, Armagan a következő szavakkal távozott: „Holnap majd változik a helyzet, amikor tömegesen fognak a tanulók kilépni, sőt az iskola anyagi forrásai is kiszáradnak.”
A fenyegető kijelentés nem légből kapott ijesztgetés. A puccs leverése után a Gülen-közeli szervezetek ellen indított eljárások láttán a mülheimi iskolaközpont hatszázötven tanulója közül több mint ötven hagyta el a magániskolát. A szülők félelmükre hivatkoztak, attól tartanak ugyanis, hogy a török állam megtorlásával találják szemben magukat. A többnemzetiségű iskola ügyvezetője, Osman Esen megítélése szerint a kölni török főkonzulátus célzottan gyakorol nyomást a szülőkre. „Az egyik vállalkozót felszólították, vegye ki a gyerekét az intézetből, különben veszélybe kerülnek a Törökországgal kapcsolatos üzletei” – közölte az ügyvezető. A nemrég kezdődött tanév a megszokott kerékvágásban zajlik ugyan, a családokon belül azonban nagy a nyugtalanság, amelyet Ankara ama állítása is befolyásol, amely szerint a Gülen-mozgalom terrorszervezet.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!