„Az amerikaiak közvetett vagy közvetlen szerepet játszottak az IÁ létrejöttében” – jelentette ki. Aszad elismerte, hogy Damaszkusz Moszkvától már a konfliktus kezdete óta kért és kapott támogatást – mi több, orosz katonai tanácsadók több évtizede vannak az országban –, ám a válság tavaly érte el csúcspontját. Az addig győztes szíriai hadsereg ellen egyre több szaúdi, török és katari támogatottságú külföldi terrorista harcolt, de Oroszország beavatkozása „kulcsfontosságú változást hozott az erőegyensúlyban” Damaszkusz javára.
Bassár el-Aszad „illuzórikusnak” nevezte az Egyesült Államok vezette koalíció tevékenységét, rámutatva, hogy Oroszország megjelenéséig az Iszlám Állam és az an-Nuszra Front folytatta előrenyomulását, egyre intenzívebbé vált a tagtoborzás, és a terroristák egyre több kőolajhoz jutottak, amelyet Törökországon keresztül értékesítettek. Úgy vélte, hogy Szíria szétverése mind Iránt, mind Oroszországot meggyengítené.
A szíriai elnök szerint Törökország nem intervenciót, hanem inváziót hajt végre országa ellen. Kijelentette, hogy Ankara, miként korábban, most is az Iszlám Államot és az an-Nuszra Frontot támogatja, mint ahogy az Iszlám Államból sarjadt, „mérsékelt” erőket is, mert Recep Tayyip Erdogan elnök vissza akarja állítani a régióban a török ellenőrzést.
Aszad egyúttal üdvözölte az orosz–török közeledést, „Damaszkusz egyetlen reményét” arra nézve, hogy Moszkva meg tudja változtatni Ankara politikáját. Emellett úgy nyilatkozott, hogy Izrael, amely ellenségének tekinti Szíriát, támogat minden terroristát, aki Damaszkusz ellen támad, beleértve a titkos információk megosztását és szíriai hadsereg állásaira mért katonai csapásokat. Azért cselekszik így, mert meg akarja akadályozni a békefolyamatot Szíriával, ugyanis annak ára az Izrael által megszállt Golán-fennsík visszaadása lenne – mondta a szíriai elnök.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!