Aszad megfogadta egész Szíria visszafoglalását

Az erő helyett a tűzszüneti megállapodásokban bízik.

MTI
2016. 10. 06. 17:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Meglepetést okozhatnak”

A Szíriába telepített Sz-400-as és Sz-300-as légelhárító rakétarendszerek hatósugara „meglepetést okozhat minden azonosítatlan repülő objektumnak” – figyelmeztette csütörtökön „az amerikai stratégákat” az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Igor Konasenkov szóvivő moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a légvédelmi rakétarendszerek a hmejmími orosz légi támaszpontot és a tartuszi haditengerészeti kikötőt védik. Az orosz védelmi tárca egy nappal korábban megerősítette a Fox News amerikai hírtelevízió értesülését, miszerint Szíriában megerősítették az orosz légvédelmet.

Konasenkov tábornok szerint Oroszország azért telepített egy újabb Sz-300-as üteget Szíriába, hogy kizárja a szeptember 17-én történtek megismétlődését, amikor Deir-ez-Zórnál az amerikaiak vezette koalíció harci repülői fél órán át bombázták a szíriai kormányerők állásait.

A tábornok szerint szerint a dilettánsok „illúziói”, amelyek szerint léteznek láthatatlan repülőgépek „kiábrándító valóságba ütközhetnek”.

Konasenkov közölte, hogy az orosz légvédelem le fog lőni minden, a szíriai kormány által ellenőrzött területre kilőtt rakétát. A szóvivő arra az amerikai médiaértesülésre reagált, amely szerint Washingtonban fontolóra vették, hogy csapást mérjenek a szíriai kormányerőkre.

A tárca közölte, hogy az Sz-300-as és Sz-400-as rendszereknek ilyen támadás esetén „nem lesz idejük mérlegelniük, hogy kié a rakéta”.

„Minden olyan rakéta- vagy légicsapás, amely a szíriai kormány által ellenőrzött területek ellen irányul, nyilvánvaló fenyegetést jelent az orosz katonák számára” – közölte Konasenkov.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a francia hivatali partnerével, Jean-Marc Ayrault-val közösen megtartott moszkvai sajtótájékoztatóján kijelentette: a Sz-300-as és Sz-400-as föld-levegő rakéták kizárólag védelmi célokat szolgálnak és senkire nézve sem jelentenek fenyegetést.

Az orosz és amerikai katonák az incidensek elkerülése érdekében egyeztetik katonai fellépésüket Szíriában. A rendezéssel kapcsolatos politikai kapcsolatokat hétfőn az amerikai fél kezdeményezésére felfüggesztették.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.