Az ENSZ-t sok bírálat érte amiatt, hogyan kezeli a keresztényeket érő megpróbáltatásokat. António Guterres még menekültügyi főbiztosként nyilatkozott arról, hogy arányukhoz képest a keresztények azért vannak annyira alulreprezentálva a menekültek között, mert ők „hozzátartoznak a Közel-Kelet DNS-éhez”. Guterres a keresztények „helyben hagyását” a libanoni elnök kérésére hivatkozva szentesítette, aki nála azt kérte, hogy hagyják ki őket a menekítésből. Az amerikai Wall Street Journal napilap szerint viszont ez felveti a politikai érdekek alapján történő vallási diszkrimináció gyanúját. Az Egyesült Államokban menekültstátust kérők etnikai-vallási hovatartozásáról szóló statisztikák is alátámasztják a feltételezést, mivel az ott szeptember végéig menedéket kérő 12 587 szíriai közül mindössze 68 keresztény és 24 jazidi volt, ami fél százaléknak felel meg, ugyanakkor Szíria lakosságának hagyományosan 10 százaléka vallja magát kereszténynek.
Elkeserítő helyzetben a közel-keleti keresztények
A térség vezetői nem értik a kétezer éves vallás egyenlőségről szóló tanítását.
2016. 10. 27. 11:51
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!