Felszabadítják az iraki keresztényeket

Órákon belül megrohamozhatják az iraki kormányerők Bakhdidát, az ottani keresztények legnagyobb városát.

Majláth Ronald
2016. 10. 19. 14:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az offenzíva nyomán máris látható: nagy gondok lesznek még a menekültekkel. Az elmúlt napokban több ezren érkeztek Moszulból az északkelet-szíriai al-Hol város menekülttáborába, ahol nem készültek fel ekkora tömeg fogadására. A Nemzetközi Vörös Félhold törökországi szervezetének elnöke, Kerem Kinik jelezte: a Moszulra támadó koalíciós erők humanitárius szempontból nem gondolták át megfelelően az offenzívát, az iraki harcok elől 100-400 ezren is megindulhatnak. Ezért a nemzetközi segélyszervezetek új táborok kialakításán dolgoznak Észak-Irakban, így abban bíznak, hogy a menekültek problémáját az ország területén rendezni tudják.

Az Iszlám Állam (IÁ) helyi vezetői már megszöktek az ostrom alatt álló Moszulból, és már főként csak külföldi dzsihadisták vannak az iraki városban – mondta szerdán a nemzetközi koalíció egyik amerikai tábornoka. Gary Volesky arról számolt be, hogy Moszulon kívül mozgást észleltek, feltehetően a dzsihadista vezetők menekültek el az iraki haderő ostroma elől. Hozzátette: valószínűleg nyugati irányba, Tell-Áfár város felé vagy Szíriának vették az irányt.

Az utóbbi két napban egymásnak ellentmondó jelentések láttak napvilágot. Egyes források szerint a dzsihadista vezetők – köztük a szervezet alapítója, Abu Bakr al-Bagdadi – és családjaik már elhagyták a várost. Más értesülések szerint al-Bagdadi még mindig Moszulban van. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.