„Úgy gondolom, hogy a világ veszélyes terület határához érkezett. Nem akarok konkrét receptet adni, de ki akarom jelenteni: meg kell állni. Fel kell újítani a párbeszédet” – nyilatkozott a volt szovjet vezető.
Október elején kiéleződtek a Moszkva és Washington közötti ellentétek. Az amerikai külügyi tárca közölte, hogy nem működik tovább együtt Oroszországgal a szíriai konfliktus ügyében, majd Vlagyimir Putyin orosz elnök felfüggesztette a katonai célból fölöslegessé vált, fegyverfokozatú plutónium hasznosításáról megkötött kétoldalú szerződés végrehajtását. Moszkva ezt követően leállította a nukleáris energetikai tudományos együttműködést. Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy Iszkander–M típusú rakétarendszert telepített a kalinyingrádi exklávéba, és jelezte, hogy fontolóra vette az egykor Kubában és Vietnamban működtetett szovjet-orosz katonai bázisok ismételt használatba vételét.
Gorbacsov és Reagan 1986. október 11-én és 12-én tárgyalt egymással Izlandon a hadászati támadófegyverekről. Noha egyetlen szerződést sem írtak alá akkor, a Szovjetunió és az Egyesült Államok a reykjavíki csúccsal zárta le a hidegháborút.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!