Időzített bomba az EU–Törökország migrációs egyezmény

Drámai következményei lehetnek, ha a felek nem változtatnak.

MTI
2016. 10. 19. 17:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A felek között létrejött migrációs megállapodás értelmében Ankara visszafogadja a török partokról Görögországba érkező bevándorlókat, és az Európai Unió befogad ugyanannyi szíriai menekültet Törökországból, mint amennyi az egyezmény életbe lépésétől számítva illegálisan átkel a görög–török uniós külső határon.

Az egyezség márciusi hatályba lépését követő hat hónapban több mint 14 ezer migráns érkezett Görögországba Törökországból, közülük viszont eddig mindössze 600-at küldtek vissza a görög hatóságok. Az érintettek többsége ráadásul önként tért vissza Törökországba.

Szakértők szerint a megállapodás ebben a formában nem jelent komoly elrettentő erőt, márpedig arra lenne szükség a menekültek helyben tartásához.

„Nem az életük kockáztatásától való félelem tartja vissza igazából az embereket, hanem az átkelés hiábavalóságának érzése”

– fogalmazott Gerald Klaus.

A legfőbb nehézséget az jelenti, hogy ugyan az athéni parlament biztonságos harmadik országnak minősítette Törökországot, a menekültügyi hivatalok dolgozói más állásponton vannak, és nem hajlandók menedékkérőket visszaküldeni az emberi jogi szervezetek által több okból is bírált országba.

A görög szigetekre érkezőknek hónapokig kell várakozniuk a túlzsúfolt táborokban, amelyek némelyikében meglehetősen rossz körülmények uralkodnak. A menedékkérők unión belüli áthelyezésére szolgáló mechanizmus keretében eddig mindössze nagyjából 4500 embert sikerült áttelepíteni Görögországból. A cikk szerint félő, a hatóságok végül rákényszerülnek, hogy az ország szárazföldi területeire költöztessék át a migránsok egy részét, ez azonban nem lenne kívánatos többek között például Németország számára sem, ugyanis ebben az esetben attól lehetne tartani, hogy ismét megindul a menekültek áradata az úgynevezett nyugat-balkáni útvonalon.

Menekültügyi szakemberek úgy vélik, hogy a megállapodás addig nem hajtható végre teljes körűen, amíg nem javul jelentősen az emberi jogok törökországi helyzete. Knaus szerint

Európának a vízummentesség ígéretével kellene megpróbálnia engedményeket kicsikarni Ankarából, mások a vízumkényszer eltörlését is rendkívül problémásnak tartják.

Márciusban az uniós vezetők kétségbeesetten próbáltak felmutatni valamiféle megoldást, amely megfékezi a menekültáradatot, a hosszú távú megoldás azonban nem volt a fő szempontok között, Európa figyelmét pedig jelenleg főként a brexit kérdése köti le – olvasható a Politico összeállításában.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.