Ismét fenyegetőznek a törökök

Ha az unió nem teljesíti a követeléseiket, nem fogadják vissza a menekülteket.

MTI
2016. 10. 18. 21:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Éppen ellenkezőleg, ezeknek az embereknek a távozásával javult az intézmények minősége. Különösen a külügyi és az EU-ügyi tárcánál nincsenek akadályaik az uniós tárgyalásoknak” – mondta a politikus.

A 1999 óta EU-tagjelöltnek számító Törökországgal 2005-ben kezdődtek meg a tényleges csatlakozási tárgyalások, de azóta csak tizenhat fejezetet sikerült megnyitni a harmincötből, s ezek közül mindössze egyet tudtak lezárni.

Az Európai Unió márciusban kötött megállapodást Törökországgal a menekültválság közös kezeléséről annak érdekében, hogy Ankara segítsen megfékezni az Európába irányuló menekülthullámot. Az unió ennek értelmében egyebek mellett azt is vállalta, hogy felgyorsítja a török csatlakozási tárgyalásokat, és a vízumliberalizációs menetrendet a felek legkésőbb június végéig végrehajtják. Utóbbit azért halasztották el, mert Ankara nem teljesítette a Brüsszel által előírt hetvenkét feltétel mindegyikét, nem módosította például a terrorizmus elleni küzdelemről szóló jogszabályokat.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.