Kihantolják Lech Kaczynski maradványait

Még mindig nem tudni, mi okozta a 2010-es repülőgép-balesetet.

MTI
2016. 10. 15. 15:56
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Onet.pl lengyel hírportálnak adott interjúban a PiS elnöke közölte: egyetért az illetékes hatóság azon döntésével, hogy testvérét exhumálják. Hozzátette, Lech Kaczynski maradványait az elsők között ássák ki.

Hangsúlyozta, hogy a korábbi belügyminiszter, Jerzy Miller vezette vizsgálóbizottság által elvégzett nyomozás botrányos volt, a baleset áldozatait nem vizsgálták meg, amikor visszakerültek Lengyelországba.

A lengyel védelmi tárca februárban állított fel egy új bizottságot a nyugat-oroszországi Szmolenszkben hat évvel ezelőtt bekövetkezett légi szerencsétlenség újbóli kivizsgálására. Lech Kaczynski feleségével és a sok magas rangú tisztségviselő alkotta delegációval a Szmolenszk melletti Katynba tartott, hogy részt vegyen az 1940-es tömegmészárlás emlékére rendezett szertartáson. A Varsóból induló repülőgép azonban 2010. április 10-én lezuhant.

A korábbi lengyelországi és oroszországi vizsgálatok a szerencsétlenség okát a rossz időjárási körülményeknek, valamint a lengyel pilóták és az orosz légi irányítás hibáinak tulajdonították.

Az új vizsgálóbizottság szeptember közepén jelentette be, hogy új információk kerültek a birtokába, miszerint meghamisították a lezuhant repülőgép feketedobozaiból kinyert hangfelvételeket. Ennek okán a bizottság tudatta: folytatják a nyomozást, exhumálják az összes el nem hamvasztott áldozat földi maradványait, hogy megállapítsák a katasztrófa során elszenvedett sérülések okát.

A Jerzy Miller akkori belügyminiszter vezette lengyel bizottság megállapításait bíráló szakértők lehetségesnek találták, hogy a repülőgép nem a földnek ütközve roncsolódott össze, hanem még a levegőben szenvedett károsodást vagy robbant fel. A jelenlegi vizsgálóbizottság elnökhelyettese is lehetségesnek tart egy ilyen verziót, mondván, hogy a gép sokkal előbb esett szét, mint azt a korábbi lengyel vizsgálat megállapította.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.