Hasonló élményekről számolt be a lapnak a 22 éves Abu Sabra is, aki szerint mindenkit agyonlőnek, aki el akarja hagyni Moszult. Mint mondta, az embereknek már teljesen elfogyott a pénze, így ennivalót sem tudnak venni, egyedül krumplijuk maradt. Azonban a férfi úgy látja, hogy néhány lakó készen áll arra, hogy felkeljen az IÁ ellen, ha eljön annak az ideje. Így például észrevette, hogy a szomszédjában már nyíltan használják a mobiltelefonjukat, annak ellenére, hogy ezt betiltották. „Mások pedig, akiknek elrejtve vannak fegyvereik, arra készülnek, hogy csatlakozzanak a pesmergákhoz vagy az iraki hadsereghez, amikor azok belépnek a városba, hogy harcoljanak a Daesh-sel” – tette hozzá Abu Sabra.
A csatlakozásra azonban minden bizonnyal még várni kell, mert a lendületes kezdés után iraki és kurd parancsnokok arról számoltak be kedden, hogy megtorpant csapataik előrenyomulása Moszul környékén. A város keleti részén kedden hallgattak a fegyverek, miután előző nap a kurdok kilenc falut és mintegy 200 négyzetkilométernyi területet foglaltak vissza a dzsihadistáktól. A kurd csapatok becsléseik szerint 8 kilométerrel tolták beljebb a keleti frontvonalat, amely így 30 kilométerre fekszik a közel másfél milliós Moszultól.
„Csak tartjuk az állásainkat” – mondta Hatar Sejkhan, a kurd csapatok ezredese. Sejkhan rámutatott, hogy a következőkben az iraki hadsereg kezdi meg az előrenyomulást az általuk elfoglalt területeken keresztül. „Mi elértük a célunkat” – tette hozzá.
Ezzel szemben az iraki különleges erők egyik parancsnoka, Haider Fadil arról számolt be, hogy csapatai azért késnek az indulással, mert a kurdok időt kértek tőlük céljaik teljesítéséhez. A kormányerők és a kurd csapatok vezetői kedden tanácskoznak egymással. Az egymásnak ellentmondó hírek kusza szövedékét a helyszíni tudósítóknak egyelőre nem sikerült felgöngyölíteniük. Szakértők szerint a hétfőn kezdődött moszuli offenzíva hetekig, de akár hónapokig is eltarthat. Az IÁ viszont arról tudósított, hogy tagjai 12 öngyilkos merényletet hajtottak végre hétfőn az iraki csapatok ellen, nyolccal pedig kifejezetten a kurdokat célozták. A dzsihadisták azt állították, hogy a kurdok csak három települést foglaltak el tőlük.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!