Sefcovic azt is a V4 stratégiai érdekének nevezte, hogy 2019-ben is megmaradjon az Ukrajnán keresztüli gázszállítás lehetősége Európába.
A Rzeszów vajdasági központban, valamint a városhoz közel eső Lancutban rendezett csúcs fő témái az energiabiztonság és az európai önazonosság mellett a regionális ifjúságpolitika volt. Az utóbbit illetően a politikusok megegyeztek abban: a térség dinamikus fejlődéséhez elengedhetetlen, hogy javuljon a négy ország fiataljainak helyzete, meg kell állítani elvándorlásukat egyebek mellett a startupok támogatásával, de segítséget kell nyújtani nekik a családalapításhoz is. Úgy döntöttek, hogy a fiatalok támogatásának regionális szinten is testet kell öltenie, egyebek mellett közös ösztöndíjakban.
A megbeszéléseket a V4 EU-beli szerepének is szentelték, megegyeztek abban, hogy az országcsoportnak az erős nemzetállamokból álló, egységes EU-hoz kell hozzájárulnia. Andrzej Duda ebben az összefüggésben pénteken hangsúlyozta: a közép-európai térség országai nem a gyengébb és erősebb, hanem az egyenlő államok Európáját akarják. A kontinensen sok nemzeti identitás létezik, ezek „együtt képezik az európai civilizáció szövetét, amelyet védeni akarunk”.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!