Magyarország beszáll az építkezésbe Észak-Szíriában

A biztonsági övezet vízügyi ellátásához járul hozzá hazánk.

MTI
2016. 10. 06. 12:22
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A politikus Mehmet Özhaseki környezetvédelemért és városfejlesztésért felelős török miniszterrel folytatott megbeszélése után nyilatkozva kiemelte: Magyarország vízügyi szempontból nagyhatalomnak számít. Hozzátette, hogy a háború sújtotta terület újbóli vízellátása bonyolult technológiai művelet, gyakorlatilag szennyvizet kell ivóvízzé tisztítani. Ebben Magyarország nagyon jó – fűzte hozzá.

Kitért arra is: a migránsokat nem szabad beengedni Európába, hanem Európán kívül kell ellátni őket, ott kell létrehozni azokat a területeket, ahol emberhez méltó körülmények között élhetnek. Hangsúlyozta, hogy az Európába irányuló menekültkérelmek benyújtását is a kontinensen kívülről kellene megoldani.

Törökország augusztus 24-én indított Eufráteszi pajzs fedőnéven hadműveletet Észak-Szíriában, hogy a terrorszervezetektől megtisztított területen biztonsági övezetet alakítson ki. A tervezett 5000 négyzetkilométerből eddig 980-at foglalt vissza az Ankara támogatta Szabad Szíriai Hadsereg (SZSZH) ellenzéki ernyőszervezet.

Semjén Zsolt Ankarában találkozott továbbá Tugrul Türkessel, a török diaszpóráért felelős miniszterelnök-helyettessel is. A magyar politikus beszámolt arról, hogy a török felet különösen érdekelte a Kőrösi Csoma Sándor-program és a Bethlen Gábor Alap működése, ami a két ország közötti szoros együttműködést vetít előre ezen a területen.

A magyar miniszterelnök-helyettes Veysel Eroglu erdészeti miniszterrel a 2021-es magyarországi vadászati világkiállítás török részvételéről, valamint a fenntartható vadászat és a vadvédelem témáiról egyeztetett.

A politikus ankarai tartózkodása idején találkozik Veysi Kaynak miniszterelnök-helyettessel, Mehmet Akif Hamzacebi házelnök-helyettessel, Ismail Aydinnal, a Török–Magyar Baráti Tagozat társelnökével, illetve több más magas rangú tisztségviselővel.

Semjén Zsolt ankarai munkalátogatása a még idénre tervezett közös török–magyar kormányülést készíti elő.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.