A CSU elnöke, Horst Seehofer bajor kormányfő pártja elnökségének hétfői müncheni ülésén jelentette be hivatalosan, hogy Angela Merkel nem vesz részt a kongresszuson. Résztvevők beszámolói szerint hangoztatta, hogy Angela Merkellel közösen, egyetértésben határoztak erről. A vizit elmaradását azzal indokolta, hogy még nem készült el a testvérpártok közös migrációs politikai koncepciója, és nem szabad „megjátszani az egyetértést”.
Elmondta: „nem söprünk semmit a szőnyeg alá a harmónia kedvéért”, és a több mint egy éve húzódó konfliktusra „őszinte megoldást” kell találni. Kiemelte, hogy ha végül maradnak elemek, amelyekben feloldhatatlannak bizonyul az ellentét, akkor „azt majd elmondjuk a nyilvánosságnak”.
A CSU ragaszkodik ahhoz, hogy évi 200 ezer főben korlátozzák a befogadható menekültek számát. Angela Merkel ezt elutasítja, mert szerinte a menekültek áramlását nem lehet egyoldalú, „nemzeti” intézkedésekkel szabályozni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!