Nem fordult a kocka a cseh szenátusban

Megtartotta alkotmányozáshoz szükséges többségét a parlamenti felsőházban a kormánykoalíció.

MTI
2016. 10. 15. 19:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Többségi politikusi és politológusi vélemény, hogy a szenátusi választásokon az emberek inkább a jelöltek személyiségét, regionális tevékenységét, semmint politikai hovatartozását tartják fontosnak. Megfigyelők szerint ennek következménye, hogy elveszítette szenátori mandátumát Zdenek Skromach, a felsőház eddigi szociáldemokrata alelnöke, és Jan Mládek szociáldemokrata gazdasági miniszternek nem sikerült mandátumot szereznie. Mládek korábban úgy nyilatkozott, hogy ha nem lesz belőle szenátor, felajánlja lemondását. Sobotka miniszterelnök újságírói kérdésre válaszolva azonban azt mondta, hogy Mládek távozása a kormányból nincs napirenden.

A választásra jogosultak száma 2,78 millió volt. Az első körben csak mintegy harmaduk járult az urnákhoz, a második körben még ennél is alacsonyabb, 15,4 százalékos volt a részvétel, ami új negatív rekordot jelent. Két éve 1,3 százalékkal volt magasabb a részvétel. A második fordulóban az eddigi legmagasabb részvételt – 32,6 százalék – 2002-ben könyvelték el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.