Orbán Viktor politikájáról közöl elemzést pénteken megjelent kiadásában a The Economist, elsősorban a kvótareferendummal összefüggésben. A brit gazdasági-politikai folyóirat európai kérdésekkel foglalkozó, Charlemagne című véleményrovatának írása szerint a Fidesz „politikai csodadoktorságra” szakosodott gépezete „csalárd érveket gyárt„ annak megmagyarázására, hogy egy érvénytelen népszavazási eredmény miként tükrözheti a magyar nép sérthetetlen demokratikus akaratát.
Magyarországon kívül sokaknak az a véleménye, hogy a menedékkérőkkel szembeni brutális kormányzati bánásmód, a kívülállók „atavisztikus elutasítása”, valamint a fékek és ellensúlyok hazai rendszerének felszámolása eltávolította Magyarországot az európai politika fő sodorvonalából. A Fidesz folyamatos támadásai a független magyar intézmények ellen haragra gerjesztették az Európai Bizottságot, de egyúttal tehetetlenségét is felfedték – áll a The Economist írásában.
A lap idézi Gerald Knaust, az Európai Stabilitási Kezdeményezés nevű berlini kutatóintézet igazgatóját, aki szerint Orbán Viktor „egyedülálló veszélyt jelent, mivel a szélsőjobb vírusát oltja az európai közép vérkeringésébe”. Knaus szerint azonban „az álcát félretolva a rémületes Orbánról kiderül, hogy egy aszott demagóg, akinek nincs semmi mondanivalója”.
A The Economist szerint sem szabad Orbán befolyását eltúlozni, mivel gyújtó retorikája nem segít sokat a tömeges migrációval birkózó politikai döntéshozóknak. Kétségtelenül másoknál előbb látta meg, hogy a nagyszabású áttelepítési tervek előtt a határokat kell biztosítani, ám ötletei – például az afrikai migránsok számára Líbiában építendő hatalmas táborról – „alapvető komolytalanságról árulkodnak” – áll a hetilap cikkében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!