Sarkozy: Ha megválasztanak, népszavazás lesz

A bevándorlók családegyesítéséről és a megfigyeltek elzárásáról írná ki.

MTI
2016. 10. 08. 9:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A néhai köztársasági elnök 1969-ben egy sikertelen népszavazást követően mondott le és vonult vissza a politikától.

Nicolas Sarkozy augusztus végén kezdte meg a kampányát, amelyet a terrorfenyegetettséggel szembeni, szerinte elhibázott kormánypolitikára, az európai menekültválság veszélyeire, valamint identitási kérdésekre épít. Hat héttel a kampány kezdete után a felmérések azt mutatják, hogy miközben saját pártjának, a jobbközép Köztársaságiak szavazóinak egy része elfordult tőle, a bevándorlásellenes Nemzeti Front választói körében egyre népszerűbb a volt államfő.

A France Télévisions francia közszolgálati televízió által közzétett legfrissebb felmérés szerint a jobboldal elnökjelölt-állító novemberi előválasztás első fordulójában a volt elnök a szavazatok 34, míg volt külügyminisztere, Alain Juppé 39 százalékára számíthat. A második fordulóban Bordeaux polgármestere végezhet az élen 53 százalékkal, míg Nicolas Sarkozy 47 százalékra számíthat.

A francia választóknak várhatóan mintegy 12 százaléka részt vesz a jobboldali előválasztásokon, amelyeknek tétje jelentős, hiszen a belviszályban meggyengült baloldal meglehetősen népszerűtlenné vált Franciaországban az elmúlt kormányzási időszakban. Így az előválasztások győztese jó eséllyel Marine Le Pennel mérkőzhet majd meg az elnöki címért jövő májusban. Jóllehet a Nemzeti Front jelöltjének választásról választásra nő a támogatottsága, a legtöbb franciából még mindig ellenérzést vált ki. Azaz a jobboldali előválasztások győztesének szinte egyenes az útja az államfői székig.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.