Új kifutót kap Európa legforgalmasabb reptere

A Gatwick is versenyben volt, de már tavaly óta sejthető volt, hogy hol landol a bővítési engedély.

MTI
2016. 10. 25. 14:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A bizottsági ajánlás szerint a Heathrow harmadik pályáját a légikikötőtől északnyugatra kellene megépíteni. Felmerült az a lehetőség is, hogy az északi pálya meghosszabbított vonalában épüljön az új kifutópálya, de a bizottsági ajánlás szerint ez jóval kisebb gazdasági haszonnal és kapacitásbővüléssel járna.

A szakértői bizottság által javasolt megoldás a jelentés szerint hatvan év alatt 147 milliárd fontot (52 billió forint) adna hozzá a brit bruttó hazai össztermékhez, 2050-ig hetvenezernél több új állást teremtene, és negyven új célállomás kiszolgálását tenné lehetővé.

A beruházás ugyanakkor a bizottság szerint csaknem nyolcszáz lakóingatlan lebontásával járna, és a kiszolgáló infrastruktúrával együtt 23 milliárd fontba (8 billió forint) kerülne.

A kormány számításai szerint ennél olcsóbban, 17,6 milliárd fontból (6 billió forint) is végre lehet hajtani a beruházást.

A Heathrow-nak évente 480 ezer – naponta átlagosan több mint 1300 – járat indítására és fogadására van hatósági engedélye. A kormányzati előrejelzés szerint az új pálya megépítése után 260 ezerrel bővülhetne az éves járatszám.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.