A francia kormányfő szerint terjed az egoizmus Európában

Manuel Valls közölte: az uniós országok vezetőinek fel kell tűrniük az ingujjukat.

MTI
2016. 11. 17. 15:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia kormányfő a Süddeutsche Zeitung (SZ) című német lap által szervezett gazdasági fórumon beszélt Berlinben. Felszólalásában Valls francia–német vezető szerepet szorgalmazott az Európai Unió összetartására.

„Az EU meghalhat” – figyelmeztetett Valls a radikális jobboldali eszmék térnyerésére, Donald Trump amerikai elnökválasztási győzelmével összefüggésben. Szerinte Európában egyre terjed az egoizmus, az uniós állam- és kormányfőknek ezért, úgymond, fel kell tűrniük az ingujjukat.

„Óvatosnak kell lenni, és nem szabad átadni magunkat annak az elképzelésnek, hogy Trump majd bölcsebb lesz, amikor hivatalba lép és nem hajtja végre bizonyos terveit” – vélekedett Valls.

A jövőre esedékes francia elnökválasztásokkal és Marine Le Pen közvélemény-kutatásokban mért magas támogatottságával kapcsolatban Valls azt mondta: természetesen fennáll a veszélye annak, hogy a francia jobboldali Nemzeti Front elnöke (FN) hatalomra kerülhet.

Németországnak és Franciaországnak ezért jóval szorosabban kell összefűzniük nemzetgazdaságaikat, például a társasági adók egymáshoz való közelítésével. Emellett persze Franciaországnak is folytatnia kell saját reformjait és erősebbé válnia a társasági adók mérséklésével. Ugyanakkor Németországnak is többet kell befektetnie és ezáltal nagyobb felelősséget vállalnia Európában. Valls kijelentette, hogy minkét állam felelősséggel tartozik az EU-ért.

Az uniónak pedig az eddigieknél nagyobb szerepet kell vállalnia a biztonságpolitika és a határok védelme terén – sürgette a francia kormányfő.

Valls szerint újra kell kezdeni a szabadkereskedelmi tárgyalásokat az Egyesült Államokkal, az elkészült transzatlanti szabadkereskedelmi szerződést (TTIP) pedig el kell utasítani, mivel az nem biztosítja a viszonosságot a felek között. Az EU számára például hozzáférést kell biztosítani az amerikai közbeszerzések piacához. Az újabb tárgyalási folyamatba emellett jobban be kell vonni a nemzeti parlamenteket – hangsúlyozta a szocialista miniszterelnök.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.