A kormánynak elképzelése sincs a brexit megvalósításáról

Egy feljegyzés szerint egyelőre csak annyit tudnak, hogy egy plusz 30 ezer fős stáb kell hozzá.

Szabó Dániel
2016. 11. 15. 7:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A dokumentum szerint ráadásul a nagy gazdasági szereplők fegyvert szoríthatnak majd a kormány homlokához. Azzal zsarolhatják Londont, hogy elviszik a befektetéseiket és munkahelyeket szüntetnek meg. Példaként a japán autógyártót, a Nissant hozza fel, amely már támogatást kért a kereskedelemhez, ha Nagy Britannia kilépne az EU-ból.

A kormány egyik szóvivője a BBC megkeresésére közölte, „nem ismernek rá a dokumentum állításaira.” Theresa May miniszterelnök azt tervezi, hogy jövő márciusban elindítja a kilépési folyamatot és megkezdi a tárgyalásokat az EU-val, majd két év alatt kivezeti országát az államközösségből. A feljegyzés viszont inkább egy jóval elhúzódóbb folyamatot vetít előre.

A folyamat szinte biztosan csúszik, mert november elején a legfelsőbb bíróság elkaszálta May tervét, hogy a kormány indítsa meg a kilépési folyamatot. A testület szerint ugyanis erről csak a képviselők dönthetnek, őket pedig nem köti semmi, tehát úgy szavaznak, ahogy a lelkiismeretük engedi.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.