Egy ellenzéki tisztviselő arról számolt be, hogy az ostromlott terület egészségügyi infrastruktúrájának lerombolásával ellátás nélkül maradt a térség lakossága – nők, öregek és gyerekek –, akikre így bármilyen sebesülés esetén halál vár.
A londoni központú Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontjának (OSDH) értesülése szerint ugyanakkor néhány egészségügyi létesítmény még üzemel, Aleppó ostromlott részének lakossága azonban éppen a heves ágyúzás miatt fél felkeresni ezeket a helyeket.
Kelet-Aleppóban egészségügyi források, helybeliek és a felkelők arról számoltak be, hogy az elmúlt napok légicsapásai ismét megrongálták a kórházakat. A létesítményeket a kormányerők közvetlenül is támadták hordóbombákkal.
Egészségügyi és mentőmunkások korábban még újra és újra működőképessé tudták tenni a megrongálódott kórházi létesítményeket, amelyek üzemeltetése az elmaradó gyógyszer- és kötszerutánpótlás miatt egyre nehezebbé vált.
A szíriai hadsereg és szövetségesei kedden, több hetes tűzszünetet követően, felújították a terület elleni hadműveleteiket. Pénteken szárazföldön is csapásokat mértek a lázadók állásai ellen a frontvonalon.
A szíriai állami televízió kedden azt közölte, hogy a kormányerők légiereje a „terroristák erődítményeit és utánpótlási raktárait” vette célba Aleppóban. A szíriai kormányzat minden szemben álló erőt terroristának minősít.
Oroszország arról számolt be, hogy légiereje Szíria más területein hajtott végre csapásokat.
Mindkét ország cáfolta a felkelők vádjait, amelyek szerint a város évek óta tartó ostromában ismét a kórházakat és a civil lakosság infrastruktúráját vették volna célba.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!