Az Ab-n bukhat meg az EU-s kvótarendszer

Az Alkotmánybíróság azt vizsgálja majd, hogy az unió döntéshozása sérti-e a magyar szuverenitást.

MTI
2016. 11. 30. 18:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Alkotmánybíróság vizsgálhatja, hogy az Európai Unió közös hatáskörgyakorlása sérti-e az emberi méltóságot, más alapvető jogot vagy Magyarország szuverenitását, illetve történeti alkotmányán alapuló önazonosságát. Az Ab erről szóló határozatát szerdán tette közzé a honlapján. Vizsgálni fogják a menekültek tömeges áthelyezését lehetővé tevő uniós kvótarendszert is, amelyet még Székely László, az alapvető jogok biztosa kezdeményezett tavaly decemberben.

Az Alkotmánybíróság az MTI-hez is eljuttatott közleménye szerint a közösen gyakorolt hatáskörökön túlterjeszkedő uniós jogi aktusok kapcsán feltett kérdéshez kapcsolódóan az Ab két fő korlátot állapított meg: a közös hatáskörgyakorlás egyrészt nem sértheti Magyarország szuverenitását, másrészt nem járhat az alkotmányos önazonosság sérelmével.

Sem Csehország, sem Franciaország nem támogatja a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótákat – idézi Milos Zeman cseh államfőt, az MTI, aki szerdán Prágában tárgyalt Francois Hollande francia elnökkel. 

„Méltó megoldást kell találnunk minden menekült számára, és ellenőriznünk kell a migrációt. Meg kell győznünk Európa minden polgárát, hogy képesek vagyunk megvédeni őket” – jelentette ki Hollande. A francia elnök szerint a menekültügy kezelésében Európának világos szabályokat kell megfogalmaznia, amelyekkel senkinek sem szabad visszaélnie.

Zeman azt mondta, hogy Hollande arról biztosította: Franciaország nem támogatja a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztását az uniós tagállamok között.

„A migráció problémájának megoldásában egyetértés volt köztünk. Nagyra értékelem Franciaország álláspontját, miszerint ellenzi a kvótákat” – hangsúlyozta a cseh elnök a sajtóértekezleten. „Egyetértettünk abban is, hogy hatékonyabban kell védenünk az EU külső határait” – tette hozzá a cseh elnök.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.