Az IÁ szerint Trump győzelme segít a toborzásban

Úgy vélik, a politikus gyűlölete a muszlimok iránt egyszerűbbé teszi a dolgukat.

MTI
2016. 11. 15. 17:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Ez a fickó komplett őrült. Zsigeri gyűlölete a muszlimok iránt jóval egyszerűbbé teszi a dolgunkat, mert ezrével toborozhatunk új tagokat” – vélekedett Abu Omár Horászáni, aki a Khaama Press szerint a Reuters brit hírügynökségnek adott interjút.

Az Iszlám Állam afganisztáni parancsnokának kijelentései azt követően hangzottak el, hogy Trump megfogadta: legyőzik a „radikális iszlamista terrorizmust, ahogy megnyerték a hidegháborút is”. Ugyanakkor Trump kevés részletet osztott meg arról, hogy mik a tervei a különböző szélsőséges csoportokkal – köztük az Al-Kaidával, a tálibokkal és az Iszlám Állammal – szembeni küzdelemben.

Az afganisztáni radikális iszlamista tálibok a múlt hét közepén, röviddel megválasztását követően szólították fel Donald Trumpot, hogy vonja ki az amerikai csapatokat a közép-ázsiai országból.

Afganisztánban még mindig nagyon rossz a biztonsági helyzet, és a szélsőséges iszlamista tálibok több területet ellenőriznek Afganisztánban, mint bármikor korábban az Egyesült Államok 2001-es inváziója óta, és az Iszlám Állam is megvetette lábát. A szélsőséges dzsihadisták Horászán néven új tartományt akarnak kiszakítani maguknak kelet-afganisztáni területeken, egyes pakisztáni körzetekkel kiegészítve.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.