A TASZSZ hírügynökség által idézett Lavrov szerint ez mindkét országnak és a nemzetközi közösségnek is érdeke.
Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva elismerte, hogy Oroszország a kampány során kapcsolatba lépett Donald Trump megválasztott elnök stábjával, és ezt a munkát a választások után is folytatni fogja. A diplomata nem bocsátkozott részletekbe. Rjabkov úgy fogalmazott, hogy Oroszország nem fűz túlzott reményeket Trump megválasztásához.
„Nem tapasztalunk semmilyen eufóriát. Teljesen eltérő tapasztalatokkal rendelkezünk a republikánus vagy a demokratikus pártot képviselő amerikai kormányokkal folytatott ügymenet terén. Voltak olyan időszakok, amikor jó hullámban, jó hangnemben kezdtünk, aztán válságba csúsztunk le. Voltak más epizódok is a mi egyszerűnek nem mondható történetünkben” – mondta.
Több amerikai egyetemen nem kellett bemenni szerdán a diákoknak, hogy gyászolhassák Hillary Clinton választási vereségét – írja a Válasz.hu a trumpista Breitbartra is gyakran író Milo Yiannopoulosra hivatkozva. A The Wall Street Journal azt írta, hogy ahol nem szünnap volt, ott művészettel vagy kutyasimogatással lehetett vigasztalódni.
„El kell mondanom, hogy Trump kampányának résztvevői és környezetének tagjai Oroszországgal kapcsolatban meglehetősen kemény álláspontot hangoztattak. És semmilyen alapot nem láttunk arra, hogy eltávolodjunk attól az értékítéletünktől, miszerint az Egyesült Államokban az előválasztási küzdelem során, oroszellenes alapon, lényegében kétpárti konszenzus jött létre” – hangoztatta Rjabkov.
Megfogalmazása szerint Oroszország semmi különlegeset nem vár az új amerikai kormányzattól, mint ahogy semelyik másiktól sem, beleértve azt, amely most van távozóban.
„Azt akarjuk, hogy kapcsolatainkban visszatérjünk a normához, éspedig: a szuverenitás tiszteletben tartásához, az érdekek kölcsönös tiszteletben tartásához, a nemzetközi joghoz való felelős viszonyhoz, beleértve a belügyekbe való be nem avatkozást, ennél többet nem (szeretnénk)” – mondta.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!