Az USA megszavazta a Szíria elleni új szankciókat

Iránnál csak levegőben lóg a büntetés újra bevezetése. Szíriával viszont Oroszországnak is üzentek.

MTI
2016. 11. 16. 6:25
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Egyesült Államok további tíz évvel meghosszabbítja az irán elleni gazdasági büntetőintézkedésekről szóló törvényt (ISA). Az 1996-ban hozott szankciók decemberben jártak volna le, az energetikai és a védelmi iparra, valamint a bankszektorra vonatkoznak, hogy így akadályozzák meg Iránt abban, hogy atomfegyvert fejlesszen ki. Ennek értelmében a törvény amerikai és nem amerikai vállalatokat egyaránt sújthat, ha az említett területeken Iránnal gazdasági-üzleti kapcsolatokat ápolnak.

Ez nem azt jelenti, hogy megbukott volna Barack Obama leköszönő elnök terve Irán rehabilitálásáról: idén januárban a nagyhatalmak a korlátozások egy részét feloldották, erről ENSZ-határozat is született, miután a perzsa ország vállalta, hogy atomprogramját teljes megfigyelés alá helyezi. Most az amerikai törvényhozás arról döntött, hogy nem törli el a korábbi törvényeket, azért, hogy esetlegesen újra életbe léptessék őket. Így megmarad Irán megbüntetésének a lehetősége.

A képviselőház ezzel egyidejűleg Szíria elleni új szankciókról is szavazott: ezeket bármely ország ellen foganatosítják, amely kiáll a damaszkuszi kormány mellett. Ez leginkább Oroszországot és Iránt érinti, amelyek katonai és pénzügyi segítséget is adnak Bassár el-Aszad diktátor kormányának, aki ellen 2011-ben indult polgárháború. A képviselők célja: „megállítani a szíriai nép lemészárlását„, ugyanis korábban vegyi fegyvereket is bevetettek az emberek ellen.

Az Obama-kormányzat szerette volna későbbre halasztani a szavazást, noha az elnök nem mondott olyat, hogy megvétózná a törvényhozók döntését. A magyarázatok szerint a két törvénnyel a képviselőház „üzenni” akart, hogy továbbra is szigorú politikát támogatnak Iránnal és Szíriával kapcsolatban. Még abban az esetben is, ha a Fehér Háznak megvannak a maga eszközei a szuverén iráni és szíriai politika alakításához.

Donald Trump megválasztott elnök a kampányában azt ígérte, hogy felmondja az iráni atomalkut, sőt azt mondta, egyik első dolga ez lesz, de megválasztása óta finomított álláspontján: a megállapodás egyes pontjait tárgyaltatná újra.

Bassár el-Aszad egy portugál tévének nyilatkozva kedd este azt mondta, üdvözli Trump megválasztást, reméli, szövetségesre lel benne. „Ha a terroristák ellen fog harcolni, akkor természetesen szövetségesünk lesz, ahogy az Oroszország és Irán és sok másik ország is” – idézi a szír elnököt a Sky News.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.