Be kellene zárni a romániai kórházak 80 százalékát?

Az egészségügyi miniszter riasztó állapotokról számolt be.

MTI
2016. 11. 10. 15:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tárcavezető egy bukaresti sajtótájékoztatón elmondta, a minisztérium hamarosan ismertetni fogja azt a jelentést, amely a romániai kórházak állapotáról szól. E szerint 30 százalékuk I-es és II-es kategóriájú, vagyis súlyosan földrengés-veszélyeztetett ingatlanban működik. Hozzátette: ez az adat is azt mutatja, hogy jelentős befektetésekre van szükség a romániai kórházi infrastruktúra javítása érdekében.

Közölte: három regionális kórházat fognak építeni Kolozsváron, Craiován és Jászvásáron (Iasi), ezekre 150 millió euró áll Románia rendelkezésére európai uniós alapokból.

A tárcavezető megismételte egy nyáron, hivatalba lépésekor tett kijelentését. Voiculescu úgy véli, be kellene zárni a romániai kórházak 80 százalékát, ha szigorúan alkalmaznának minden szabályt. Hangoztatta, ezek a kórházak nem tesznek eleget mindazon általános minőségi követelménynek, amely egy korszerű egészségügyi intézménytől elvárható lenne.

Rámutatott: sokakat sokkolt a kijelentése, de nincs értelme szépítgetni a valóságot, mert nem szolgálja sem az egészségügyben dolgozók, sem a döntéshozók, sem a betegek érdekeit. Ugyanakkor már nyáron leszögezte, hogy nem zárhatnak be ilyen sok kórházat, mert lényegében felszámolnák a romániai egészségügyi rendszert.

Az egészségügyben uralkodó állapotok témája azt követően került a közviták homlokterébe Romániában, hogy tavaly októberben a bukaresti Colectiv klubban kitört tűz nyomán 64-en vesztették életüket. Többségük sérülések következtében később hunyt el, ezért Romániában sokan úgy vélik, hogy nem kaptak megfelelő kórházi ellátást.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.