Béremelés helyett vízágyúzás Brüsszelben

Érdekes helyzet: tüntető katonák csaptak össze a rendőrökkel.

MTI
2016. 11. 15. 15:02
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utcára vonultak a belga fegyveres erők tagjai kedden Brüsszelben, így tiltakozva a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. A tüntetés egy ponton erőszakossá vált, ekkor léptek a rendfenntartók. A belga főváros központjában rendezett – november 15-ére, a király napjának ünnepére időzített – tüntetésen a résztvevők közül néhányan köveket dobáltak a rendőrökre, akik erre válaszul vízágyút vetettek be a tömeg feloszlatására.

A kormány tervei szerint a katonák számára 2030-ig fokozatosan hét évvel emelik meg a nyugdíjkorhatárt, valamint a gazdasági nehézségekre való tekintettel más, az eddigieknél kevésbé nagyvonalú szabályokat is alkalmaznak majd a nyugdíjak összegének kiszámításakor.

A megmozduláson a szervezők szerint nagyjából tízezren, a rendőrség szerint valamivel több mint nyolcezren vettek részt.

A mostanihoz hasonló katonatüntetések meglehetősen ritkának számítanak Belgiumban, legutóbb 2002-ben volt példa ilyenre. Ellenben a kormány megszorító politikája ellen az utóbbi években számos alkalommal demonstráltak Belgiumban.

A kabinet a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjai révén, és egyebek között azt tervezi, hogy 2030-tól 65-ről 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt, valamint beszünteti a bérek és segélyek inflációhoz igazítását a gazdaság versenyképessége és a foglalkoztatottság növelése érdekében. A bírálatok szerint a tervezett takarékossági intézkedések aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze megsínyli.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.