A román legfelső bíróság szerdán hirdette ki a jogerős ítéletet, amely növelte az egykori szociáldemokrata politikusra kiszabott büntetést. Februárban ugyanis első fokon a legfelső bíróság egy másik bírói testülete három év és három hónap szabadságvesztésre ítélte a politikust.
Adrian Severin egyike volt annak a négy EP-képviselőnek, akit a The Sunday Times munkatársai – lobbistáknak adva ki magukat – 2011 márciusában megkörnyékeztek, és pénzt ajánlottak fel.
A hét elején tartott utolsó tárgyaláson az ügyészek az elsőfokú ítélet alapján kiszabott büntetés mértékének megduplázását, vagyis hat év hat hónap börtönbüntetést kértek a vádlott ellen. Severin az utolsó szó jogán kifejtette: szerinte politikai indíttatású eljárásról van szó, és megkérdőjelezte az újságírók által nyilvánosságra hozott felvétel hitelességét. Mint mondta, azért nem kötött vádalkut az ügyészekkel, mert az azt jelentette volna, hogy Románia „tolvajt küldött az európai parlamentbe”.
A vesztegetési ügy további érintettjeit, Ernst Strasser osztrák volt EP-képviselőt hároméves börtönbüntetésre, Zoran Thaler szlovén képviselőt pedig két és fél éves börtönbüntetésre ítélték hazájában.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!