Civilekkel kegyetlenkedik az iraki sereg Moszulnál

Jogvédő szervezetek szerint erőszakos túlkapások történtek az USA által támogatott hadműveletekben.

MTI
2016. 11. 10. 9:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ezek az első jelentések arról, hogy az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fellegvárának tekintett észak-iraki Moszul elleni, az Egyesült Államok által támogatott hadműveletekben erőszakos túlkapásokat követtek el.

Az Amnesty International szerint a múlt hónapban legalább hat, a biztonsági erők szerint a dzsihadistákhoz köthető ember holttestére bukkantak Súra és Kajara körzetekben.

Lynn Maalouf, a jogvédő szervezet bejrúti irodájának helyettes kutatási igazgatója elmondta, hogy a szövetségi rendőrség egyenruháját viselő emberek több gyilkosságot követtek el. A Moszultól délre fekvő falvakban helybelieket vettek őrizetbe, és hidegvérrel meggyilkolták őket – tette hozzá.

Egy másik szervezet, a Human Rights Watch (HRW) szerint az iraki és a kurd erők legalább 37, az IÁ-val feltételezetten kapcsolatban álló embert vettek őrizetbe ellenőrző pontoknál, falvakban, otthonuktól elűzött emberek számára létesített táborokban Moszul környékén, illetve délebbre, Havija településnél. A hozzátartozók elmondták, hogy nem tudják, hol tartják fogva ezeket az embereket, egyikükkel sem tudtak kapcsolatba lépni.

Az iraki belügyminisztérium cáfolta az állításokat, mondván, semmilyen visszaélés nem történt, az iraki erők tiszteletben tartják az emberi és a nemzetközi jogokat.

A kurd regionális kormányzat is cáfolta a HRW jelentését. Közlése szerint kevés családot nem értesítettek, és ez is csupán a korlátozott lehetőségek miatt fordulhatott elő. Dindar Zebari szóvivő szerint senkit nem tartanak ismeretlen helyen.

Az Iszlám Állam ellenőrzése alatt lévő Moszul ostromában százezres haderő vesz részt, kezdve a hadsereg alakulataitól, a biztonsági erőkön és a kurd pesmerga erőkön át a síita fegyveresekig. Az Egyesült Államok légiereje támogatja a csapatokat a negyedik hetébe lépő hadműveletben.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.