Közvetve elismerte a Honvédelmi Minisztérium, jelenleg nem rendelkezik olyan szállítórepülői képességgel, amellyel válsághelyzetben külföldön rekedt magyar állampolgárokat lehetne evakuálni. A szakmai körökben már jó ideje, különösen a Malév csődje óta nyilvánvaló tényre az M1-en bemutatott riport világított rá, amelyben a honvédség meglévő, több mint negyvenéves An–26-os szállítógépeinek szükséges lecseréléséről nyilatkozott a vezérkari főnök helyettese, Orosz Zoltán altábornagy, és a kecskeméti Teve repülőszázad részéről Popelyák Péter alezredes.
A nagy távolságban, így a Közel-Keleten lévő missziók utánpótlására jelenleg civil gépeket kénytelennek bérelni, ám mint a tábornok rámutatott, hosszú távon ez nem megoldás a katonák, a technikai eszközök szállítására, vagy akár vészhelyzetben a bajba került magyarok külföldről való kimenekítésére. – Nem lehet arra várni, hogy egy szállító adott esetben mikor ér rá, mikor tudja ezt biztosítani – mutatott rá Orosz Zoltán. Az An–26-osok felváltására két, könnyű és közepes kategóriában, kategóriánként 3-5 gép beszerzését tervezik, a környező országokat követve, ahol erre a lépésre már sor került. Tegnap az is kiderült, hogy ez közbeszerzési eljárás alóli mentességgel fog megvalósulni.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!