Előre hozott választás Bulgáriában?

A bolgár parlament szerdán elfogadta Bojko Boriszov miniszterelnök jobbközép kormányának lemondását.

MTI
2016. 11. 16. 16:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A vasárnapi elnökválasztás eredménye világossá tette, hogy a társadalom változást akar – mondta Boriszov a parlamentben tartott beszédében. – A szavazás eredménye pedig a politikai helyzet változását teszi szükségessé.”

A Reuters brit hírügynökség kommentárja szerint Boriszov kisebbségi kabinetjének összeomlása hónapokig elhúzódó politikai bizonytalansághoz és valószínűleg előre hozott választáshoz vezet 2017 tavaszán.

Boriszov azt követően jelentette be lemondását, hogy a függetlenként induló, de az ellenzéki szocialisták támogatását élvező, oroszbarát Rumen Radev győzött az elnökválasztás második fordulójában. A kormányfő elmondta: ígéretéhez híven benyújtja lemondását a jobbközép kormánypárt, miután a Polgárok Bulgária Európai Fejlődéséért (GERB) jelöltje, Cecka Cacseva vereséget szenvedett.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.