A tavaly elhunyt Erményi Lajost 2009 novemberében nevezték ki hat évre a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettesévé. Megbízatása 2012 januárjában – csaknem négy évvel mandátumának lejárta előtt – a törvény erejénél fogva megszűnt, mivel az új alaptörvény hatálybalépésével a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, helyébe a Kúria lépett.
A reform keretében, a hatáskörök változása miatt – a kormány igazságügyi reformjait bíráló – Baka András akkori főbíró megbízatása is megszűnt, aki emiatt az EJEB-hez fordult. A bíróság néhány hónappal ezelőtt jogerős ítéletében megállapította, hogy ezáltal emberi jogi jogsérelem érte Baka Andrást.
A volt elnökhelyettes, aki ezután még hat hónapig, a bírák kötelező nyugdíjazásának hetvenről hatvankét évre csökkentése nyomán való „kényszernyugdíjazásáig” a Kúrián dolgozott, alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, a testület azonban elutasította a beadványát, mondván a bírósági szervezetrendszer teljes körű átalakítása kellő indokul szolgált a korábbi vezetői megbízatás határidő előtti törvényi megszüntetéséhez.
Erményi ezt követően a strasbourg-i székhelyű bírósághoz fordult, beadványában felpanaszolva, hogy idő előtti elmozdításával romba dőlt a karrierje, illetve sérült a jó hírneve, ahogyan a társadalmi és szakmai kapcsolatai is.
Elsőfokú ítéletében a bíróság kimondta, az eljárással a magyar hatóságok megsértették Az emberi jogok európai egyezményének a magánélet tiszteletben tartásához fűződő jogról szóló 8. cikkét. Az EJEB ítélete szerint a magyar államnak összesen 25 ezer euró (mintegy 7,7 millió forint) kártérítést és perköltséget kell fizetnie a panaszos örököseinek.
Az Európa Tanács égisze alatt működő bírósághoz az európai emberi jogi egyezmény előírásainak megsértésére hivatkozva lehet fordulni akkor, ha a panaszos minden hazai jogorvoslati lehetőséget igénybe vett, és nem járt eredménnyel.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!