Ezrek tüntetnek Kijevben, utcákat zártak le

A kormány szerint az oroszok destabilizációs törekvései állnak a háttérben.

MTI
2016. 11. 15. 13:20
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kijevi rendőrség közlése szerint délre összesen mintegy hatezer tüntető gyűlt össze több különböző helyszínen a belvárosban. A hírforrásokban megjelent becslések szerint több mint háromezren tüntetnek a parlament épülete előtt, de demonstrálók állnak a nemzeti banknál és az elnöki hivatal előtt is. Helyszíni beszámolók szerint a jegybanknál tüntetők a bankbezárások miatt elvesztett betétjeikért kártérítést követelnek, illetve ragaszkodnak Valerija Hontarjeva jegybankelnök lemondásához. A betétesek kártérítéséről éppen kedden tűzött napirendjére egy előterjesztést a parlament.

Egyes tüntetők azt mondták újságíróknak, hogy a rezsiköltségek növekedése, mások pedig azt, hogy a kenyér árának emelkedése miatt vonultak utcára. Egy helyi újságíró a Facebook-oldalán azt állította, hogy a tüntetésen való részvételért 125 hrivnyát (mintegy 1400 forintot) ajánlanak a „szervezők”, ezt azonban több demonstráló a jegybanknál tagadta.

A hatóságok több utcát lezártak, több helyen fémdetektoros kapukat állítottak fel. A rendfenntartásra körülbelül ötezer rendőrt és nemzeti gárdistát vezényeltek ki. Komolyabb atrocitás egyelőre nem történt. Egyes sajtóforrások szerint a nemzeti banknál mintegy 30 embert őrizetbe vettek, mert szeszes italt osztottak a demonstrációra érkezőknek.

Szintén a Facebookon posztolt ki egy helyi újságíró videofelvételt arról, miszerint több tucatnyi, a Majdan-tüntetésekről jól ismert, úgynevezett „tyitusko”, azaz sportos öltözetű fizetett provokátor gyülekezik a kormány épületének környékén.

Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) előzetesen figyelmeztetett: Oroszország provokációkra készül Ukrajnában, amelyeknek az a célja, hogy előre hozott parlamenti választásokat kényszerítsen ki. Az SZBU előre jelezte, hogy az akciót november 15-én tervezik megkezdeni.

Az SZBU-nál nemrég közölték, hogy olyan dokumentumok jutottak a birtokukba, amelyek szerint „hajtókar” fedőnéven az ukrajnai helyzet destabilizálására irányuló terv készült Moszkvában, és ezt novemberben készülnek elindítani. Ez egybeesik azokkal az információkkal, amelyeket egy ukrán hackercsoport hozott nyilvánosságra a múlt hónap végén. Egy magát CyberJuntának nevező ukrán hackercsoport állt elő azzal, hogy sikerült feltörnie Vlagyiszlav Szurkovnak, Vlagyimir Putyin orosz elnök tanácsadójának email-fiókját, s ebben ők is találtak az említett „hajtókar” fedőnevű tervről szóló levelet.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.