Új műholdfelvételeket hoztak nyilvánosságra azokról az észak-koreai táborokról, amelyek létezését Phenjan folytatólagosan tagadja – számolt be róla a The Guardian. Bár az ország előző sztálinista diktátorához hasonlóan Kim Dzsongun is tagadja, hogy léteznének, az emberi jogi szervezetek által végzett elemzések szerint a kwanlisókban, azaz a helyi munkatáborokban továbbra is válogatott módszerekkel kínozzák a fogvatartottakat. A kutatások szerint a 2014-es ENSZ-vizsgálódás után is fennmaradtak, sőt bővültek ezek a helyek.
Az ENSZ bizottsága feltárta, hogy a rabokat a korábbiakhoz hasonlóan továbbra is éheztetik, dolgoztatják, kínozzák és kivégzik, továbbá „megtagadják a reprodukciós jogaikat”, ami virágnyelven többek közt a várandós nőkkel szembeni kegyetlenségeket jelentheti. Feltételezések szerint az utóbbi ötven évben politikai foglyok százezrei haltak meg a táborokban.
Becslések alapján 2014-ben nyolcvan- és százhúszezer között volt azok száma, akiket a politikai börtöntáborokban tartottak fogva. „Az itt tartottakkal szemben nem hoznak ítéletet, nem ítélték el őket korábban. Többségük nem is tudja, miért került oda” – jelentette ki kedden a washingtoni székhelyű Észak-koreai Emberi Jogokért Bizottság (HRNK) ügyvezető igazgatója, Greg Scarlatoiu. Sokukat nem is azért viszik oda, mert őket vádolják valamivel, hanem mert a családtagjukról feltételeznek valamiféle rezsimellenes cselekményt.
A HRNK most a 25-ös tábort vizsgálta műholdfelvételekre és szökött foglyok beszámolóira is támaszkodva. Scarlatoiu szerint a kínai határhoz közel a letartóztatások már véget értek, viszont az ország belső részein kiterjesztették a műveleteket. A határtól való áttelepítések során pedig emberek ezreit tüntették el, és vitték őket feltehetőleg a táborokba.
A HRNK mellett az Amnesty International is a múlt héten adta ki jelentését az idén májusban és augusztusban készült műholdas felvételeket közölve a 15-ös (Yodok nevű) és a 25-ös táborról. Az előző két évben hat új őrhelyet telepítettek a felvételek alapján, továbbá felhúztak egy krematóriumot is. Az Amnesty fotói egyébként egybevágnak a Google Earth felvételeivel is.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!