Folytatódtak a Trump-ellenes tüntetések

Elsősorban fiatalok demonstrálnak.

MTI
2016. 11. 11. 7:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A televíziókban megszólaltatott protestálók azt ismételgették, hogy tartanak Donald Trump elnökségétől.

Elsősorban fiatalok tüntetnek, sokan táblákkal vonulnak fel „Nem az én elnököm” felirattal. Egyes városokban – mint például San Franciscóban – a melegek jogainak védelmében tüntettek, másutt, például Los Angelesben, mexikói zászlókkal vonultak az utcákon. Los Angelesben és a virginiai Richmondban több mint húsz tüntetőt őrizetbe vettek, mert eltorlaszolták vagy megpróbálták eltorlaszolni az országutakat.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője szerint Obama elnök támogatja a tüntetők jogát arra, hogy békésen hangot adjanak nézeteiknek, véleményüknek. „Az Egyesült Államokban körültekintően és alkotmányban rögzítetten óvjuk a szólásszabadság jogát – jelentette ki újságíróknak Earnest, majd hozzátette: – Az elnök mélyen hisz abban, hogy ezt a jogot védelmezni kell, de ezt a jogot erőszak nélkül kell gyakorolni.”

A Fox televízióban Rudy Giuliani, New York volt polgármestere, akit Donald Trump leendő kormányának igazságügyi minisztereként emlegetnek, kijelentette: „nyugi, a dolgok nem állnak olyan rosszul, mint gondoljátok”.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.