Az osztrák államfőválasztás megismételt második fordulójában a választók két jelöltre, az FPÖ által indított Norbert Hoferre és a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellenre adhatják voksukat.
A Hofer megválasztása ellen tiltakozó diplomaták között található Hans Winkler egykori államtitkár és Albert Rohan, a külügyi tárca volt főtitkára is. A felhívást közzétevő diplomaták a „megbízható kül- és európai politika” mellett álltak ki, ezzel támogatva Alexander Van der Bellen jelöltségét.
„Norbert Hofer Ausztriának az Európai Unióból való esetleges kilépésével játszik, az EU negatív oldalát hangsúlyozza” – mondta Rohan a Die Pressének adott nyilatkozatában. Véleménye szerint Hofer elnöksége esetén „átszakadnának a gátak”, az unióból való kilépéssel pedig nemcsak az ország hírneve sérülne, hanem a gazdasági növekedés és a munkahelyek is veszélybe kerülnének.
A hétvégén az osztrák kilépés, az „öxit” veszélyére figyelmeztetve több ismert osztrák konzervatív személyiség „polgári kiáltványt” tett közzé, amelyben a Norbert Hofer elleni szavazásra szólítanak fel. A kiáltványt mások mellett az Osztrák Néppárt (ÖVP) két politikusa, Franz Fischler volt uniós biztos és Wilhelm Molterer volt alkancellár is aláírta.
Több egyetemi tanár viszont Hofer támogatására indított független kezdeményezést október végén. Indoklásuk szerint a szabadságpárti jelölt ismeri a települések, a különböző nemzedékek és a gazdaság problémáit, és elkötelezett Ausztria iránt. Hangsúlyozták, hogy továbbra is biztonságban és keresztény értékeket képviselő országban szeretnének élni, és elutasítják azt a vádat, amely szerint Hofer megválasztásával csorbulna Ausztria nemzetközi tekintélye.
A májusban tartott második forduló eredményét – amelyben Hofer szoros versenyben alulmaradt – az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján megsemmisítette, ezért kell megismételni a szavazást. Az elnökválasztás megismételt második fordulóját október 2-án rendezték volna, de technikai problémák miatt elhalasztották, és december 4-én tartják.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!