Legalább 21 ember meghalt, és az eddigi hírek alapján 42-en megsebesültek csütörtökön, amikor egy öngyilkos merénylő robbantott egy nyugat-iraki, szunniták lakta településen tartott esküvőn – közölte az MTI az al-Arabiya tévére hivatkozva.
Az arab nyelvű sajtó korábban legalább 16 halottról és 30 sebesültről jelentett, míg a Reuters brit hírügynökség rendőrségi forrásokra hivatkozva 12 halottról és 35 sebesültről tud.
Egy autóba rejtett pokolgépet robbanthattak fel a Fallúdzsától délre fekvő Amaríja településen. A merénylet célpontjai szunnita tartományi tisztségviselők lehettek, akik szemben állnak az Iszlám Állam terrorszervezettel. Az al-Jazeera televízió szerint a halottak közt civilek és helyi törzsi milíciák vezetői is vannak.
Egyelőre egyetlen terrorszervezet sem jelentkezett a merénylet elkövetőjeként, de vélhetően az Iszlám Állam lehet a felelős, a Shafaq News iraki hírportál szerint vállalták is robbantást. A dzsihadista szervezet az elmúlt időszakban komoly területeket veszített el Irakban, a koalíciós erők és a kormányerők bevették Moszult, a terroristák legnagyobb erősségét.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!