Jemen: sok civil életét vesztette Taizz ágyúzásában

Az ENSZ tűzszünet létrehozásán fáradozik.

MTI
2016. 11. 18. 14:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Jemeni egészségügyi tisztségviselők és helyi lakosok arról számoltak be, hogy Taizz egyik forgalmas piacát érte az ágyúzás. A jemeni kormányerők, illetve síita lázadók között megosztott városban az összecsapások súlyosbodtak a héten, a felkelőket pedig több városnegyedből is kiszorították.

A harcok tovább folynak annak ellenére, hogy John Kerry amerikai külügyminiszter kedden közölte: a harcban álló felek csütörtöktől fegyverszünetet hirdettek, megpróbálják közelíteni egymáshoz álláspontjaikat, és azon lesznek, hogy az év végéig létrehozzanak egy jemeni egységkormányt.

A húszi lázadók és a nemzetközileg elismert kormányt támogató, szaúdi vezetésű katonai koalíció támogatta a tervet, míg Abdul Malik al-Mehlafi jemeni külügyminiszter úgy reagált Kerry bejelentésére, hogy kormánya nem érdekelt a tűzszünetben, sem egy egységkormányban.

Jan Eliasson ENSZ-főtitkárhelyettes pénteki genfi sajtóértekezletén kijelentette, hogy a világszervezet szorosan együttműködik Szaúd-Arábiával és más, térségbeli államokkal, amelyek befolyással bírhatnak a konfliktusban szemben álló felekre.

Eliasson szerint a világszervezet azt az egyre erősebb meggyőződést tapasztalja a feleknél, hogy ennek a konfliktusnak véget kell vetni, ehhez azonban vissza kell őket ültetni a tárgyalóasztalhoz. A főtitkárhelyettes nem tudott erre nézve időpontot mondani.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.