Kitiltották a drónokat a kambodzsai Angkorból

Ezzel a hazai és külföldi turisták biztonságát szeretnénk garantálni – közölték.

MTI
2016. 11. 16. 13:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tilalomról szóló rendeletet a közelmúltban írta alá az angkori műemlékegyüttest gondozó kambodzsai hatóság vezérigazgatója, Szum Map.

„A tiltással a hazai és külföldi turisták biztonságát szeretnénk garantálni, emellett meg akarjuk előzni, hogy az ősi templomokban bármilyen kár essen, továbbá fenn akarjuk tartani a rendet és biztonságot a templomoknál” – indokolta meg a lépést szerdán a hivatal igazgatóhelyettese. Hozzátette, hogy a rendelkezés megsértőit figyelmeztetik, valamint elkobozzák a drónjukat. Közölte, hogy indokolt esetben a drónos felvételekhez engedélyt kell kérni a hivataltól.

A királyság legnépszerűbb idegenforgalmi látványosságát, az angkori régészeti helyszínt 1992-ben vették fel a UNESCO világörökségi listájára.

A hivatalos statisztika szerint szeptember végéig idén 1,56 millió külföldi turista látogatott el Angkorba, a belépőkből több mint 44 millió dollár (12,8 milliárd forint) folyt be.

Tavaly februárban a kambodzsai fővárosból, Phnompenből is kitiltották a drónokat, miután egy német turista videót készített a királyi palota fölött, amikor a király anyja éppen a napi testedzését végezte.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.