Meghalt Fidel Castro

Az egykori kubai diktátor, aki majd fél évszázadon keresztül dacolt az Egyesült Államokkal, 89 éves volt.

Fidel Castro hosszabb ideig volt így hatalmon, mint bármely ma még élő vezető, leszámítva II. Erzsébet királynőt. A New York Times halálhíréről szóló cikkében megjegyzi: „a 20. században jelentősége messze túlszárnyalta azt, ami egy 11 milliós szigetország vezetőjétől várható lett volna”.

Fidel Castro 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 85 éves Raúlnak.

Az első jelentősebb beszédét Fulgencio Batista elűzése után, a legyőzött diktátor főhadiszállása előtt mondta el. Hajnalig tartó beszéd volt, Kuba új békéjének jelképeként fehér galambokat engedtek szabadon, amelyek közül az egyik Fidel Castro vállán pihent meg. Ez a kép épp olyan szimbolikus jelentőséget kapott (mintha az új vezetőre az égiek is áldásukat adták volna), mint Kuba új teljhatalmú vezetőjének egész uralma, amelyet áthatott bizonyos messianisztikus jelleg, felfokozott várakozás a tömegek részéről, amely várakozást, e jelképek iránti fogékonyságot a kommunista vezetés tudatosan használt fel a rendszer kiépítésénél.

Valóban, a nép, a munkások és a parasztok paradicsomát hirdette meg, az említett beszédében így fogalmazott: „A régi magas állású tisztviselőkkel ellentétben igénytelenül, szerényen fogunk élni. Illetményünk csak akkora lesz, hogy gyalog azért ne kelljen járnunk, és adósságokba se verjük magunkat. Másként lesz, mint a múltban volt, amikor a minisztereket túlfizették, akik ráadásul még loptak is hozzá. Mi igyekszünk majd bebizonyítani, hogy a becsületesség meggyőződés kérdése.”

Castro rendszere azonban paradicsomi állapotok helyett a kommunista országokra jellemző bűnöket és hibákat (is) magán hordozta. Az elnyomást, a politikai ellenzék üldözését, az ellenzékiek bebörtönzését. A kínzásokat, kivégzéseket. A hiánygazdaságot, a termelési nehézségeket, a gazdasági fejlődés elakadását.

 Az utóbbi években Fidel Castro egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért időről időre találgatások kaptak lábra egészségi állapotáról. Az idén kétszer, először áprilisban, majd augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni. Az utóbbi alkalommal öccsével és Nicolás Maduro venezuelai államfővel együtt a havannai Karl Marx Színházban gyermekszínjátszók gálaműsorán vett részt. A kubai televízióban bemutatott felvételeken látni lehetett, ahogy a mintegy ötezer meghívott vendég Castro nevét skandálta.

 Castro hosszú levélben köszönte meg Kuba népének születésnapi köszöntését, a tisztelgő üdvözleteket, de nem mulasztotta el, hogy ismét bírálja Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökét, egyebek között azért, mert amikor májusban Hirosimában járt, nem kért bocsánatot a szigetországra a második világháború végén ledobott amerikai atombombákért.

Fidel mindezek mellett olykor cikket jelentetett meg a Granma nevű pártlapban is, bár azt nehéz megállapítani, hogy ezeket a cikkeket valóban ő írta-e. 

Bár a „Comandante” (parancsnok) születésének kerek évfordulójára hónapok óta rendezvények sorával készültek országszerte, politikai öröksége igencsak megkopott. Nem kevés kubai bírálta Castrót, mert korlátozta személyi szabadságukat, és szovjet mintára parancsutasításos gazdaságot épített ki, míg mások hálásak neki azért, hogy megszabadította az országot az amerikai uralom alól, és mindenki számára elérhetővé tette az egészségügyi ellátást és az oktatást.

Dollárral nyílik a kubai konzerv – életképek

Ami nem ment fegyverrel, megy barátkozással és pénzzel: Kuba nyit Amerika felé, a „rendszerváltás” jegyében pedig sorra nyílnak a kis helyi „gmk-k”, és jönnek a turisták is, amióta Castróék lazábban fogják a gyeplőt. Életképek a szigetországból.

A 47 éves uralma alatt tíz amerikai elnökkel dacoló, a kubai hírszerzés szerint több mint hatszáz – Washington és más ellenséges hatalmak által irányított – gyilkossági kísérletet túlélő Castro számára minden bizonnyal a leginkább szíven ütő változás hazája életében az volt, hogy az Egyesült Államok hivatalosan többé nem esküdt ellensége az országnak. A drámai fordulat öccse, a hatalmat 2008-ban átvevő Raúl Castró munkásságához köthető. Ezzel kapcsolatban azonban a kommunista kubai állam megalapítója nem rejtette véka alá kétségeit.

Az oroszok elsőként nyilvánították ki részvétüket a kubai exelnök halála kapcsán. „Castro azon dicső nagyságok közé tartozott, akik megváltoztatták a világot. A világ emlékezni fog rá” – írta Alekszej Puskov, a felsőház védelmi és biztonsági bizottságának tagja a Twitteren.

Nicolás Maduro venezuelai elnök szerint néhai elődje, Hugo Chávez és Fidel Castro „lefektette az utat a két nép felszabadításához”, és egy sor térségbeli társulást hozott létre, a történelem pedig őket igazolta. Enrique Pena Nieto mexikói elnök is méltatta Castro érdemeit.

Ugyanakkor például az egykor Amerikába emigrált kubaiak viselkedését nem feltétlenül a gyász jellemezte: Miami utcáin igazi népünnepély alakult ki a volt diktátor halálhírére.

A kommunizmus elől menekülve ugyanis százezrek hagyták el a szigetországot az elmúlt ötven évben.