A comandante, aki Kubában megdöntötte Batista uralmát, a hidegháborút és a világforradalmat az Egyesült Államok hátsó udvarába hozta, majd közel fél évszázadon át kommunista államot működtetett az USA szomszédságában, túlélve számos, ellene irányuló merényletkísérletet, Havannában halt meg, helyi idő szerint péntek éjszaka.
„Azért vagyok itt, hogy elmondjam népünknek, Amerikában élő barátainknak és a világnak, hogy ma, 2016. november 25-én, 22 óra 29 perckor meghalt a kubai forradalom főparancsnoka, Fidel Castro Rúz” – jelentette be remegő hangon Raúl Castro a National állami tévében.
Kötelező országos gyász
Az államtanács a temetésig kilencnapos nemzeti gyászt hirdetett; ez idő alatt félárbócra kell engedni a zászlókat, a rádióknak és a televízióknak „hazafias és történelmi” műsorokat kell sugározniuk. Nem tarthatók nyilvános rendezvények és előadások. A hamvakkal a jövő héten gyászmenet halad végig az országon, bejárva azt az utat, amelyet Castro tett meg a forradalom idején. Havannában, a Forradalom terén – Castro beszédeinek helyszínén – nagygyűlést tartanak az emlékére. A testület szerint minden kubai elláthatja kézjegyével a kubai forradalomra tett ünnepélyes eskü szövegét.
Bátyja halálának okáról nem mondott semmit. Annyit közölt még, hogy fivére akaratának megfelelően helyi idő szerint szombat reggel elhamvasztják, és a temetést szervező bizottság részletes tájékoztatást ad majd a gyászrendezvényekről.
„Mindig előre, győzelemre!” – fejezte be szűkszavú nyilatkozatát Raúl Castro.
A legfelső végrehajtó hatalom közleménye szerint pedig maga a temetés december 4-én lesz, Santiago de Cubában.
A hírügynökségek egymástól eltérően számoltak be arról, hogy Castro hány éves volt. A zavart nyilvánvalóan az okozta, hogy 1927. augusztus 13-án született ugyan, de születési évét később 1926-ra változtatta, hogy előbb vegyék fel a gimnáziumba, és Kubában hivatalosan az utóbbi dátumot használták.
Mi lesz Kubával Fidel nélkül?
Olvassa el gyorselemzésünket a Fidel Castro utáni Kubáról, a nyomuló Oroszországról és Kínáról, valamint arról, hogy Donald Trump nem biztos, hogy tudja vagy akarja majd folytatni az Obama által megkezdett enyhülési politikát.
Fidel Castro hosszabb ideig volt így hatalmon, mint bármely ma még élő vezető, leszámítva II. Erzsébet királynőt. A New York Times halálhíréről szóló cikkében megjegyzi: „a 20. században jelentősége messze túlszárnyalta azt, ami egy 11 milliós szigetország vezetőjétől várható lett volna”.
Fidel Castro 2008-ban adta át az ország vezetését öccsének, a most 85 éves Raúlnak.
Az első jelentősebb beszédét Fulgencio Batista elűzése után, a legyőzött diktátor főhadiszállása előtt mondta el. Hajnalig tartó beszéd volt, Kuba új békéjének jelképeként fehér galambokat engedtek szabadon, amelyek közül az egyik Fidel Castro vállán pihent meg. Ez a kép épp olyan szimbolikus jelentőséget kapott (mintha az új vezetőre az égiek is áldásukat adták volna), mint Kuba új teljhatalmú vezetőjének egész uralma, amelyet áthatott bizonyos messianisztikus jelleg, felfokozott várakozás a tömegek részéről, amely várakozást, e jelképek iránti fogékonyságot a kommunista vezetés tudatosan használt fel a rendszer kiépítésénél.
Valóban, a nép, a munkások és a parasztok paradicsomát hirdette meg, az említett beszédében így fogalmazott: „A régi magas állású tisztviselőkkel ellentétben igénytelenül, szerényen fogunk élni. Illetményünk csak akkora lesz, hogy gyalog azért ne kelljen járnunk, és adósságokba se verjük magunkat. Másként lesz, mint a múltban volt, amikor a minisztereket túlfizették, akik ráadásul még loptak is hozzá. Mi igyekszünk majd bebizonyítani, hogy a becsületesség meggyőződés kérdése.”
Castro rendszere azonban paradicsomi állapotok helyett a kommunista országokra jellemző bűnöket és hibákat (is) magán hordozta. Az elnyomást, a politikai ellenzék üldözését, az ellenzékiek bebörtönzését. A kínzásokat, kivégzéseket. A hiánygazdaságot, a termelési nehézségeket, a gazdasági fejlődés elakadását.
Az utóbbi években Fidel Castro egyre ritkábban jelent meg a nyilvánosság előtt, ezért időről időre találgatások kaptak lábra egészségi állapotáról. Az idén kétszer, először áprilisban, majd augusztus közepén, a kilencvenediknek tekintett születésnapja alkalmából rendezett ünnepségeken lehetett őt látni. Az utóbbi alkalommal öccsével és Nicolás Maduro venezuelai államfővel együtt a havannai Karl Marx Színházban gyermekszínjátszók gálaműsorán vett részt. A kubai televízióban bemutatott felvételeken látni lehetett, ahogy a mintegy ötezer meghívott vendég Castro nevét skandálta.
Castro hosszú levélben köszönte meg Kuba népének születésnapi köszöntését, a tisztelgő üdvözleteket, de nem mulasztotta el, hogy ismét bírálja Barack Obamát, az Egyesült Államok elnökét, egyebek között azért, mert amikor májusban Hirosimában járt, nem kért bocsánatot a szigetországra a második világháború végén ledobott amerikai atombombákért.
Fidel mindezek mellett olykor cikket jelentetett meg a Granma nevű pártlapban is, bár azt nehéz megállapítani, hogy ezeket a cikkeket valóban ő írta-e.
Bár a „Comandante” (parancsnok) születésének kerek évfordulójára hónapok óta rendezvények sorával készültek országszerte, politikai öröksége igencsak megkopott. Nem kevés kubai bírálta Castrót, mert korlátozta személyi szabadságukat, és szovjet mintára parancsutasításos gazdaságot épített ki, míg mások hálásak neki azért, hogy megszabadította az országot az amerikai uralom alól, és mindenki számára elérhetővé tette az egészségügyi ellátást és az oktatást.
Dollárral nyílik a kubai konzerv – életképek
Ami nem ment fegyverrel, megy barátkozással és pénzzel: Kuba nyit Amerika felé, a „rendszerváltás” jegyében pedig sorra nyílnak a kis helyi „gmk-k”, és jönnek a turisták is, amióta Castróék lazábban fogják a gyeplőt. Életképek a szigetországból.
A 47 éves uralma alatt tíz amerikai elnökkel dacoló, a kubai hírszerzés szerint több mint hatszáz – Washington és más ellenséges hatalmak által irányított – gyilkossági kísérletet túlélő Castro számára minden bizonnyal a leginkább szíven ütő változás hazája életében az volt, hogy az Egyesült Államok hivatalosan többé nem esküdt ellensége az országnak. A drámai fordulat öccse, a hatalmat 2008-ban átvevő Raúl Castró munkásságához köthető. Ezzel kapcsolatban azonban a kommunista kubai állam megalapítója nem rejtette véka alá kétségeit.
Az oroszok elsőként nyilvánították ki részvétüket a kubai exelnök halála kapcsán. „Castro azon dicső nagyságok közé tartozott, akik megváltoztatták a világot. A világ emlékezni fog rá” – írta Alekszej Puskov, a felsőház védelmi és biztonsági bizottságának tagja a Twitteren.
Nicolás Maduro venezuelai elnök szerint néhai elődje, Hugo Chávez és Fidel Castro „lefektette az utat a két nép felszabadításához”, és egy sor térségbeli társulást hozott létre, a történelem pedig őket igazolta. Enrique Pena Nieto mexikói elnök is méltatta Castro érdemeit.
Ugyanakkor például az egykor Amerikába emigrált kubaiak viselkedését nem feltétlenül a gyász jellemezte: Miami utcáin igazi népünnepély alakult ki a volt diktátor halálhírére.
A kommunizmus elől menekülve ugyanis százezrek hagyták el a szigetországot az elmúlt ötven évben.
