MI5-főnök: Terrortámadások lesznek Nagy-Britanniában

Andrew Parker emellett közölte: egyre nagyobb stabilitási kockázatot jelent Oroszország.

MTI
2016. 11. 01. 15:17
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A mostani készültségi szintet a brit kormány 2014 augusztusában léptette életbe, azzal az indokkal, hogy közvetlen fenyegetést jelent Nagy-Britannia nemzetbiztonságára az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet tevékenysége.

Parker szerint ugyanakkor komoly veszély a hazai iszlám radikalizmus is. Az MI5 vezetője kijelentette: a szolgálat háromezer olyan iszlamista szélsőségest tart nyilván az Egyesült Királyságban, akik készek erőszakcselekményekre, a többségük brit.

Később Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő alaptalannak nevezte az MI5 brit belbiztonsági szolgálat vezetőjének sajtónyilatkozatát. „Addig, amíg valaki nem mutat fel valamilyen bizonyítékot, minden kijelentést, származzon az bár az MI5 fejétől, az Egyesült Államok elnökétől vagy más felelős személyektől, alaptalannak fogunk tekinteni” – jelentette ki.

Peszkov kéltségbe vonta a The Times című brit napilapnak azt a hiteles forrásokra hivatkozó hétfői közlését is, amely szerint Vlagyimir Putyin elnök egy újabb átfogó katonai művelet jóváhagyására készül Aleppónál. „A The Times újságnak aligha lehet értesülése Oroszország elnökének terveiről” – mondta.

A The Timesban Michael Clark, a Védelmi Kutatások Egyesült Királyi Intézetének volt igazgatója azt állította, hogy Aleppóra ugyanaz a sors vár, mint annak idején Groznijra, a csecsen fővárosra. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter egyébként kedden számolt be arról, hogy Pjotr Velikij (Nagy Péter) atommeghajtású rakétahordozó nehézcirkáló vezette, Szíria felé haladó orosz csapásmérő flottakötelék a múlt héten elérte a Földközi-tengert.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.