Milliókat követel London a Volkswagentől

Ennyi behajtási díjtól eshetett el London a hamisított kibocsátási értékek után járó engedmények miatt.

MTI
2016. 11. 20. 17:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Khan a hivatala által vasárnap nyilvánosságra hozott közleményben a német járműgyártó csoport tavaly kirobbant a teszteredmény-hamisítási botrányával indokolja az összesen 2,5 millió font (900 millió forint) kártérítési követelést.

A londoni polgármester szerint a brit főváros közlekedésének irányításáért felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) hozzávetőleg ennyi bevételtől esett el a londoni belvárosi behajtási díjból a hamisított – a mindennapi használat során mértnél sokkal alacsonyabb – gyári szennyezőanyag-kibocsátási értékek után járó engedmények miatt.

A londoni közgyűlés 2003-ban honosította meg az akkor napi 5 fontos, azóta 11,50 fontra (4200 forintra) emelt behajtási díjat, amelyet minden négy- vagy többkerekű, belső égésű motorral hajtott, nem tömegközlekedési vagy egyéb közszolgálati jármű vezetőjének ki kell fizetnie, ha hétköznap reggel hét és este hat óra között kocsijával átlépi a belvárosi fizetős zóna határát. A díjfizetési kötelezettség alól csak az elektromos és hibridüzemű vagy igen alacsony károsanyag-kibocsátású magánautók tulajdonosai kapnak mentességet vagy kedvezményt.

Sadiq Khan a Volkswagen nagy-britanniai érdekeltségének is elküldött felhívásában hangsúlyozza, hogy a TfL adatai szerint Londonban 500 ezer Volkswagen – illetve a járműipari csoport által gyártott egyéb modell, köztük Audi, Skoda és Seat – közlekedik. Közülük 80 ezer, 2009–2015 között gyártott dízelmotoros példányba szerelhették be azt a szoftvert, amely érzékeli, ha a motor teljesítményét laboratóriumi körülmények között mérik, és ekkor a mindennapi használatnál jobb szennyezőanyag-kibocsátási értékeket produkál.

A londoni polgármester közölte: a Volkswagentől várt kártérítést a városháza teljes egészében olyan londoni iskolák megsegítésére fordítaná, amelyek különösen szennyezett levegőjű negyedekben működnek.

Sadiq Khan felszólította a német autógyárat arra is, hogy részesítse kártérítésben azokat a londoniakat, akik a teszthamisító szoftverrel felszerelt Volkswagen gyártmányokat jóhiszeműen megvásárolták.

Hivatalos becslések szerint évente 9400 londoni hal meg olyan betegségekben, amelyeket közvetlenül vagy közvetve a szennyezett városi levegő okoz.

A VW saját adatai szerint világszerte 11 millió olyan dízelmotoros Volkswagen-modellt adhattak el, amelyekbe bekerült a hamis méréséi eredményeket produkáló szoftver.

A botrány az Egyesült Államokban robbant ki, és a Volkswagen eddig 15 milliárd dollár költséggel járó visszavásárlási, javítási és kártérítési programról jutott egyezségre az amerikai hatóságokkal.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.