Moszul: a keleti városrész harmadát visszafoglalták az iraki erők

Az ENSZ segélyszervezeteinek sikerült beküldeniük az első segélyszállító konvojt.

MTI
2016. 11. 15. 19:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A város keleti frontján a terrorelhárító elit alakulatok több kerületből is elűzték a dzsihadistákat, noha heves ellenállást tanúsítottak. A déli fronton belügyi csapatok megközelítették Moszul repülőterét, amely a város peremén van. Nyugaton szintén harcok folynak – mondta a belügyminisztérium egyik szóvivője.

Az ENSZ segélyszervezeteinek sikerült beküldeniük Moszulba az első segélyszállító konvojt, amely 30 ezer ember számára vitt egy hónapra elegendő élelmiszert a városba – jelentette be kedden az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kairói képviselője. A 14 tehergépkocsiból álló oszlop a keleti, elsőként felszabadított városrészben van, és a háborús veszély miatt sietősen osztják szét a 15 ezer gyereknek és szüleiknek szánt segélyt, amelyben az élelmen kívül víztisztító tabletták, fogkrém és pelenkák is vannak egyebek között. Ez az első segély, amely több mint két éve eljutott a városba.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.