Nem mehettek át a horvát határon a migránsok

Visszaszállították őket Belgrádba.

MTI
2016. 11. 15. 9:36
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint a szerb hatóságok felajánlották a migránsoknak, hogy elhelyezik őket az ország befogadóközpontjaiban, ezt azonban elutasították. Egyikük elmondta, hogy azt tanácsolták nekik, menjenek vissza Macedóniába, ahonnan Szerbiába léptek, de nem akarnak visszafordulni, céljuk ugyanis Nyugat-Európa. Azt remélve, hogy megnyílnak az Európai Unió határai, van olyan is, aki már fél éve van az országban.

A 130 migráns pénteken gyalog indult el Belgrádból a horvát határra. A főként férfiakból álló csoport nagyobb része Afganisztánból és Pakisztánból származik, ezért gazdasági bevándorlónak minősülnek. Hétfőn dulakodásra került sor a szerb–horvát határon, miután a migránsok megpróbálták áttörni a rendőrkordont, majd a zöldhatáron keresztül indultak el Horvátországba, ám a sikertelen kísérlet után feladták a próbálkozást.

Az utóbbi egy évben több mint egymillió illegális bevándorló érkezett Nyugat-Európába az ellenőrizetlen migránsáradattal. Márciusban a nyugat-balkáni útvonalon található országok fokozatosan lezárták határaikat a migránsok előtt. Macedónia, Szerbia, Horvátország és Szlovénia is csak azokat engedi be, akik a jogszabályoknak megfelelően útlevéllel és vízummal rendelkeznek, vagy ott akarnak menedéket kérni. Szerbiában a becslések szerint 6000–10 000 illegális bevándorló tartózkodik.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.