A történet mellékszála, ám a szólásszabadsággal, a lelkiismereti szabadsággal kapcsolatos társadalmi vitát illetően nem teljesen közömbös, hogy a magyar Egyenlő Bánásmód Hatósághoz hasonló Észak-írországi Egyenlőségi Bizottság csak a melegjogi aktivista oldalán lépett fel a perben, holott az egyenjogúság, esélyegyenlőség nevében a családi vállalkozásnak is ugyanúgy szakmai segítséget kellett volna nyújtania, és fel kellett volna lépnie érdekében.
Az Ashers pékség példája korántsem egyedüli a szigetországban. Számos szólásszabadsággal összefüggő eset ismeretes a közelmúltból, amelyek során rendre a keresztények húzták a rövidebbet. Brendan O’Neill publicista a Szövetség a Szabadság Védelmében (ADF) nemzetközi jogvédő szervezet brüsszeli konferenciáján több ügyet is említett ezzel kapcsolatban. Egy diákot idén például azért tettek ki a Sheffieldi Egyetemről, mert a melegházasság ellen érvelt egy online közösségi felületen. Egy keresztény utcai hittérítőt 2011-ben azért ítéltek 19 órás elzárásra, mert a Jelenések könyvéből idézett, s a mondatok az ítélet szerint homofób gondolatokat tartalmaztak, és így alkalmasak voltak a nyugalom megzavarására. Egy illetőt pedig elbocsátottak az egészségügyből, mert állást foglalt a heteroszexuális házasság mellett. De volt olyan eset is, hogy a norfolki baptista egyház plakáton hívta fel a figyelmet arra, „ha nem hiszel, a pokolba fogsz kerülni”. Egy bejelentés után a rendőrség gyűlöletbeszéd tárgyában kezdett nyomozni, és levetették a pappal a plakátot.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!