Obama hallgat, de ha kell, felszólal Trump ellen

Oroszországba invitálta a leköszönő amerikai elnököt Vlagyirmir Putyin.

MTI
2016. 11. 21. 4:59
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az orosz államfő erről Limában beszélt egy sajtótájékoztatón az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) tagországainak csúcstalálkozóját követően, helyi idő szerint még vasárnap.

Trump egy nemrég lezajlott telefonbeszélgetésben „megerősítette, hogy szándékában áll normalizálni a kapcsolatot Oroszországgal” – mondta Putyin, és kijelentette, hogy „természetesen ugyanezt válaszolta neki”.

Az orosz elnök szerint sok országban nagy a különbség a választási kampányban elhangzottak és a tényleges politika között. „Meg kell várni, meg kell figyelni, miként alakul a helyzet, és hogy Trump milyen sikerrel fogja megoldani az országa előtt álló kihívásokat” – hangsúlyozta.

Putyin megemlítette azt is, hogy a Barack Obama amerikai elnökkel tartott rövid találkozón mindketten elismerték, hogy „kemény” volt a párbeszéd az Egyesült Államok és Oroszország között. Hozzátette: szívesen látná Obamát Oroszországban bármikor, amikor kedve van hozzá.

Az orosz elnök a gazdasági csúcs témáival kapcsolatban kijelentette: Oroszország kész a jelenlegi szinten befagyasztani olajkitermelését.

Az amerikai elnök szerint a realitások rá fogják kényszeríteni Donald Trumpot, hogy módosítson a választási kampányban hangoztatott egyes elgondolásain, de elismerte: nem tudja garantálni hogy az utódja nem ragaszkodik egyes elfogadott álláspontjaihoz.

Barack Obama erről  szintén Limában beszélt, miután véget ért az APEC tagországainak csúcstalálkozója.

Várnunk kell, és meglátjuk – jelentette ki Obama, és elmondta, hogy amióta Trump november 8-án megnyerte az elnökválasztást, az ő célja az volt, hogy tiszteletteljes legyen vele, és időt adjon neki a munkatársai kiválasztásához és politikája kidolgozásához.

Ezt a hozzáállását elsősorban olyan amerikai állampolgárként határozta el, aki „súlyosan aggódik a hazájáért” – mondta.

Az elnök előrebocsátotta, hogy kész felemelni a szavát az Egyesült Államok értékei és ideái védelmében, ha úgy látja, hogy Trump elnöksége veszélyezteti ezeket.

A limai volt minden bizonnyal Obama elnökként tartott utolsó külföldi sajtótájékoztatója.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.