Obama megmondta, mit jelent Trump győzelme

Szerinte a világ vezető politikusainak le kell vonniuk a tanulságot Donald Trump elnökké választásából.

MTI
2016. 11. 15. 17:49
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Minél hatékonyabban foglalkozunk ezekkel az ügyekkel, annál kevésbé fogják ezek a félelmek egymás ellen fordítani az embereket” – mondta az elnök az Alexisz Ciprasz görög kormányfővel közösen tartott sajtótájékoztatóján. Obama utalt az európai uniós tagságról rendezett, a kiválásról döntő brit népszavazásra is, amely az embereknek szintén azokat a félelmeit juttatta felszínre, hogy a gyerekeinek már nem lesz olyan jó dolguk, mint nekik.

Az egyenlőtlenség elleni fellépés az ő napirendjén volt nyolcéves elnöksége alatt, de nem tudta elérni, hogy a tervezett intézkedéseit jóváhagyja a washingtoni kongresszus – jelentette ki.

Obama kétli, hogy az ajánlott új receptek enyhítik a csalódottságot és a dühöt, amely nyilvánvalóvá vált az amerikai elnökválasztáson.

Trumpról szólva azt mondta, hogy ő nem lehet felelős azért, amit a republikánus politikus mond vagy tesz, de azért felel, hogy a hatalom átadásáig tartó átmeneti időszakban megossza vele a legjobb elképzeléseit az ország ügyének előreviteléről, és beszéljen arról is, amiben szerinte a Republikánus Párt téved.

Az Európai Unió gondjainak kezelését Obama ahhoz hasonlította, ahogy az amerikai törvényhozással kellett megküzdenie. A kongresszussal is nehéz bánni, de a sok parlamenttel, a bizottságokkal és más testületekkel egyeztetni „nagyon bonyolult” – fogalmazott.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.