Obama türelemre intett Trumppal kapcsolatban

Obama: Ne a legrosszabb forgatókönyvre gondoljanak Trump várható kormányzásával kapcsolatban.

MTI
2016. 11. 20. 10:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Várjuk meg, amíg az új kormány hivatalba lép, kialakítja politikáját, és utána ítéljük meg, hogy az összhangban van-e a nemzetközi közösség érdekével, miszerint békében és jólétben akarunk élni” – mondta helyi idő szerint szombaton Obama, aki a választási kampány idején az elnökségre alkalmatlan embernek nevezte a Republikánus Párt jelöltjét.

Obama arról is többször beszélt már az elnökválasztás óta, hogy a maga részéről megpróbálja zökkenőmentessé tenni a hatalomátadást, és kifejezte derűlátását azzal kapcsolatban, hogy Trump az elnöki hivatalban, feladatai realitásával szembesülve már nem használ majd olyan kihívó retorikát, mint amilyet a kampányban.

Azzal kapcsolatban, hogy mire számít a Trump-kormánytól Latin-Amerikával szemben, inkább alapvető általános optimizmusára támaszkodott, mint arra, amit tudni lehet a megválasztott elnök terveiről. „Latin-Amerikával kapcsolatban nem számítok jelentősebb változásra” – jelentette ki, de hozzátette, hogy ez alól kivétel a kereskedelem. Donald Trump ugyanis ígérete szerint felül akarja vizsgálni, illetve ellenzi a szabadkereskedelmi megállapodásokat.

Obama kétoldalú találkozót tartott Hszi Csin-ping kínai elnökkel a limai csúcson, és mindketten bizakodóan beszéltek arról, hogy fennmarad a két ország közötti kétoldalú kapcsolatok egészséges és folyamatos bővülése. A kínai vezető dicsérte Obamát azért, amit e kapcsolat érdekében tett nyolcéves elnöksége alatt. Beszámolt arról, hogy a héten telefonon beszélt Trumppal, és elmondta neki, hogy kész együttműködni leendő kormányával, továbbfejleszteni a kétoldalú és a globális kapcsolatokat, tovább kész a nézeteltéréseket konstruktív módon rendezni.

Rodrigo Duterte Fülöp-szigeteki elnök Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott megbeszélést egy kétoldalú találkozón Limában. Ez volt az első találkozójuk Duterte májusi megválasztása óta. A Fülöp-szigeteki elnök azóta rendszeresen durván – többször trágár szavakkal – szidja a Nyugatot, elsősorban is az Egyesült Államokat, hangoztatja, hogy tőle mint szövetségesétől el akar távolodni, és új szövetségeseket keres Kínában és Oroszországban. Kínában már járt annak ellenére, hogy a két ázsiai országnak éles területi vitái vannak egymással, dicsérte Hszi Csin-ping elnököt, és többször elmondta, hogy alig várja a Putyinnal való találkozót is.

Az orosz elnöknek is szidta a Nyugat „erőszakosságát” és „képmutatását”, valamint az Egyesült Államok „megbízhatatlanságát”. „Engem mindig úgy azonosítottak, mint aki a nyugati világhoz tartozik. Jó is volt oda tartozni, amíg ez tartott. De az utóbbi időben azt láttam, hogy a nyugatiak erőszakoskodnak a kis országokkal. És ezen kívül is nagyon sok mindenben képmutatók” – jelentette ki. Putyin dicsérte őt, amiért a megválasztása óta eltelt rövid időben máris rengeteget tett az Oroszország és a Fülöp-szigetek közötti bizalom erősödéséért.

 

Találkozó

Megtörtént az előre beharangozott találkozó Donald Trump megválasztott amerikai elnök és Mitt Romney republikánus párti volt massachusettsi kormányzó között, de egyelőre nem tettek bejelentést arról, hogy Romney kapna-e bármilyen szerepet Trump leendő kormányában. A kommentátorok és politikai elemzők körében nagy feltűnést keltett a héten, hogy Trump a hétvégén Romney-val is találkozik, és állítólag miniszteri posztot kínál fel neki, valószínűleg a külügyi tárcát. Romney négy évvel ezelőtt a republikánusok elnökjelöltje volt, akkor Trump teljes támogatását élvezte. Trump választási kampánya idején azonban szembefordult vele, és több alkalommal nyilvánosan szót is emelt elnökjelöltsége ellen. Az ellentét odáig fajult, hogy nagyon becsmérlően beszéltek egymásról, Romney „szélhámosnak\" nevezte Trumpot, az elnökjelölt pedig „örök vesztesnek\" a volt kormányzót. Romney azonban az elsők között gratulált Trumpnak győzelméhez, és azóta jobb lett a viszonyuk. Trump a New Jersey állambeli Bedminsterben lévő golfklubjába hívta meg a hétvégére azokat, akiket elképzelhetőnek tart valamilyen kormányzati tisztségre. Szombaton – akkor találkozott Romney-val – még nem volt hajlandó bejelenteni semmilyen esetleges felkérést. „Holnap lesznek bejelentéseim. Nagyon sok tehetség van\" – mondta este újságírók előtt. Mindenesetre mind a megválasztott elnök, mind Romney elégedetten nyilatkozott az egy óra 25 percig tartó beszélgetésük után, hosszú kézfogással búcsúztak el. Mint szavaikból kiderült, külpolitikai témákról beszéltek.

Újabb tüntetés volt szombaton Trump ellen, ezúttal bő ezer ember vonult a New York-i Queens negyedből – ahol a megválasztott elnök született – a manhattani Trump Tower felhőkarcolóig. A demonstrálók a demokrácia és a társadalom sokszínűsége mellett emeltek szót. A tüntetést egy queensi megválasztott képviselő, a nyíltan homoszexuális Jimmy Van Bramer szervezte. „Tudjuk, hogy a sokszínűség erősebbé teszi a társadalmat, lehet, hogy Trump itt nőtt fel, de ma már nem tartozik Queenshez\" – mondta. Van Bramer kapott csütörtökön egy névtelen, homofób e-mailt, amelyben halálosan megfenyegették. A rendőrség vizsgálja az ügyet.

 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.